Nem néztem a műsort, csak az eredményhirdetéskor ültem be a tévé elé. Conchita reakciói láttán ugyanazt éreztem, mint Cristoph ("az a picsogás-nyávogás amit a show alatt leművelt, amikor kapta a 12 pontokat meg egy fürdős kurvának sem nézem el", a picsulás kibaszott idegesítő mind nőktől, mind férfiaktól), de a kinézete nem zavart, sok szempontból érdekesnek és szórakoztatónak találtam. Aztán meghallgattam a dalt, és hát izé. Egy nem rossz, de nem is kiemelkedő Bond-betétdal ripoff volt, ami önmagában soha nem jutott volna el az első helyre.
Az LGBT csoportokban sokakat megérintett a patikamérlegen kimért nagybetűs Üzenet, és mivel soha nem szembesültem olyan problémákkal, mint ők, nem is akarom kritizálni azokat, akik kifejezetten örültek Conchita győzelmének, és úgy érezték, hogy igen, ez az ő estéjük volt. Sokaknak lehet, hogy katarzis volt a dal, és ez rendben is van. De az egyszer biztos, hogy Wurst többet ártott, mint használt a meleg/transzvesztita/egyéb mozgalmaknak (és szerintem magának is) azzal, hogy úgy nyert toronymagasan, hogy a jól felépített ikon mögött csak minimális tehetség, színpadi jelenlét és karizma pislogott.
Az érdem nélküli, látványosan túllihegett pozitív diszkrimináció mindig is visszatetszést fog kelteni, irányuljon az bármely csoportra.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]