28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Labdarúgó-világbajnokság 2014, Brazília



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Azt még tegyük hozzá, hogy az elmúlt században, tehát 1938-tól 1998-ig, amikor volt címvédő, és elindult egyáltalán a tornán, akkor egy kivétellel mindig továbbjutott az első körből. Az egyetlen kivétel 1966, amikor többek között mi is hathatósan közrejátszottunk a brazilok csoportkörös kiesésében. 2002-től 2014-ig viszont négy alkalomban háromszor is az első körben búcsúzott a címvédő. Ráadásul ebből kétszer csoportutolsóként, és a spanyolok is jelenleg a negyedik helyen állnak. Érdekes.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

balays82
balays82 [14276]
Ez igaz, csak azért annyi a különbség, hogy az olaszok ugyanolyan váratlanul nyerték meg a VB-t 2006-ban (az emlékezetes calciopoli után), amilyen váratlanul estek ki 2010-ben. A franciák és spanyolok ezzel szemben hosszú sikerkorszak után buktak el. Ettől függetlenül valóban érdekes és furcsa sorozat, hogy egymás után harmadszor is így megég a címvédő:

Tyrn:

Én is bízom benne, hogy nem a 16 között jön össze a brazil-holland párharc.
szbszig
szbszig [33649]
Azt azért ne felejtsük ki, hogy nemcsak a franciák búcsúztak csoportutolsóként 2002-ben, hanem az olaszok is ugyanúgy negyedikként 2010-ben. Ezt valahogy a kommentátor is kihagyta, amikor a nagy lebőgéseket számba vette. De tényleg érdekes, hogy az utóbbi négy vébéből három alkalommal a címvédő a csoportja legvégén végzett.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

balays82
balays82 [14276]
Hát úgy néz ki, a spanyol-ausztrál meccs már tét nélküli lesz. Ugyanúgy leégnek a spanyolok, mint a franciák 2002-ben, VB és EB címvédőként, vagy még annál is jobban. Én azért sajnálom őket, csúnyán búcsúzik ez a generáció. Bár előtte azért nyertek éppen eleget.

Vissza

Fórumszabályzat