A kibaszás társas játék, sose feledd.
Eurovíziós dalfesztivál
Én is így gondoltam egészen addig, amíg egy családtagom nem költözött ki Nyugatra. Sokszor került már kellemetlen helyzetbe azért, mert elmondta, hogy magyar. Németeknek, törököknek, stb., mindegyik lesajnálóan mondta, hogy itt bizony szar lehet az élet, ilyen politikai vezetés alatt.
Az aktuálpolitikának szerintem sokkal kisebb hatása van a közönségszavazatokra, mint gondoljátok. Mondjuk az orosz vagy az ukrán induló viszonylatában még el tudom képzelni, de azt kizártnak tartom, hogy az átlag európai szavazó tisztában lenne azzal, a magyar kormány milyen intézkedéseket hozott az elmúlt néhány évben, vagy hogy egyáltalán ki Magyarország miniszterelnöke, és miért kell szeretni vagy utálni. A szakértői pontszámra meg végképp nem lehet hatással a politika.
Ahol egyedül számíthat az ország pillanatnyi nemzetközi megítélése, az éppen az újságírók szavazása, amit lentebb linkeltem, de szerencsére ez csak játékon kívül megy, és nincs jelentősége. Az más kérdés, hogy mint az az alábbi cikkből kiderül, az eseményre delegált sajtósok többsége nem is hivatásos újságíró, hanem valamilyen rajongói klub tagja vagy hasonló személy.
Szóval visszatérve a közönségszavazatoknál a hosszú távú tendenciák, illetve az országok között évtizedek, évszázadok óta meglévő baráti kapcsolatok számítanak csak szerintem (a dal minősége mellett persze), az aktuálpolitika viszont nem, vagy csak nagyon minimálisan.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Teszem hozzá az utóbbi négy év indulójából jó egy dalunk sem volt! ByeAlex száma sem volt jó, csupán eredeti az országimázsunkat pedig még nem rontották le a külügy/kormány által elkövetett ballépések....
Bár Magyarország az az ország, ahol a jó zenészek valahogy nem kerülnek rivaldafénybe, csupán a népszerűek, szóval nem is lepődöm meg ezen a tendencián.
Bár Magyarország az az ország, ahol a jó zenészek valahogy nem kerülnek rivaldafénybe, csupán a népszerűek, szóval nem is lepődöm meg ezen a tendencián.
Mint írtam, egy végtelenül gyenge, sablonos, semennyire nem szerethető abszolút jellegtelen számot indítottunk idén, így hozzávéve az ország negatív sajtómegítélését is sztem nem meglepő az utolsó helyekre történő besorolás...
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Hát, ez mindenesetre nem túl biztató...
Eddig általában az a hír szokott jönni előzetesen, hogy az újságírók szavazásán jól teljesítettünk. Aztán ettől függetlenül a közönségszavazáson meg pocsékul, de ha most már itt az utolsó közé sorolnak minket, akkor mi lesz holnap?...
Eddig általában az a hír szokott jönni előzetesen, hogy az újságírók szavazásán jól teljesítettünk. Aztán ettől függetlenül a közönségszavazáson meg pocsékul, de ha most már itt az utolsó közé sorolnak minket, akkor mi lesz holnap?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]