Sürgős segítség kellene, mert az előbb nagyon megijedtem. Szóval ahogy írtam, tegnap vettem egy új WD 1TB vinyót a gépembe, amit be is szereltem, bár nem volt egyszerű, mert meg kellett variálnom a tápkábelek sorrendjét, hogy semmi ne akadjon össze a házon belül. Felismerte a gépem az új vinyót, Win7 alatt megformáztam, tökéletesen működik. A rendszer a régi 500 GB-s HD-ről megy továbbra is.
Ma azonban hirtelen újraindult a gépem, majd bootolásnál elakadt és azt írta, nem talál HDD-t, majd lemezolvasási hibát írt ki és hogy nyomjak ctrl+alt+del-t. Ezt eljátszotta párszor, majd beléptem BIOS-ba, ahol érdekes mód mindkét HDD-met látta. Ellenőriztem a bootolási sorrendet is, első a DVD, második a régi 500-as HDD, amiről a rendszer is megy, harmadik az új HDD, amin nincs rendszer. Szóval mivel itt is minden rendben volt, szétkaptam a házat és picit igazítottam a kábeleken, majd voilá, újra tudott bootolni.
Mivel félek, hogy jelen állapotban nagyon instabil a gépem és nem szeretném, hogy ez még egyszer előforduljon, szeretném megkérdezni, a fent leírtak alapján valóban helyesen raktam-e be az új HDD-t? Úgy tudom, nem kell már jumperelni ezeket és elvileg a tápkábelek (P3, P4) sorrendje és a SATA kábelek sorrendje is mindegy. Ha mégsem, akkor írjátok meg a kábelek helyes sorrendjét, vagy hogy BIOS-ban esetleg kell-e mégis vmit csinálni. Persze könnyen lehet, hogy csupán érintkezési hiba volt, de egyrészt, mielőtt megigazítottam volna a kábeleket, a táp és a SATA is ütközésig be volt nyomva a HDD-be, másrészt ha érintkezési hiba miatt nem látta volna a vinyót, akkor a BIOS miért érzékelte mégis?
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"