Új gép és bővítés - tippek és tanácsok
Azért a "10 évig úgyis bírja" szlogent ne kezeld tényként, jobb félni, mint megijedni -bár, ha a fontos dolgaidat ki is írkálod DVD-re, akkor ez nagyjából meg is történik-.
Mondjuk nekem 6 éves a legrégebbi, 1TB-os merevlemez a gépemben és semmi baja nincs.

Igen, a vinyó esetében egy kicsit én is átverve érzem magam, mert érezhetően lassabb az olvasási sebessége, ezt a régi, még bent lévő 500 GB-sal szemben is tapasztaltam. Ugyanakkor ha csak ennyi a baja, az még belefér, nekem ez elsősorban tárolásra kell, hogy ne kelljen mindent DVD-kre meg pendrive-okra mentegetnem. (Azaz ezt is megteszem, de úgy a biztos, ha minden legalább 2-3 helyen megvan, másrészt gyorsabban elérek bármit a gépről, mint megkeresni a DVD-ket.) Szóval a lényeg, hogy ne menjen tönkre, 10 év múlva se keletkezzenek benne szektorhibák, a sebesség pedig másodlagos, mert a játékokat a régi HDD-re telepítem, filmet lejátszani meg 5200 rpm-en is ugyanúgy tud.
Azért vettem meg a tanács ellenére a Greent, mert ahol vettem, az eladó váltig állította, hogy ez is 7200 RPM és hogy a Blue széria szektorhibás volt és sorra vitték vissza nekik őket cserére. Lehet belenyúltak egy valóban hibás csomagba, nem tudom. Ugyanakkor a vinyón lévő matricán is 7200 rpm szerepel, amit így én el is hittem. Átcímkézték volna? Mert modnom, saját magam is tapasztaltam, hogy lassabban olvas az 5 évvel ezelőtt vett WD 500 GB-s vinyómnál.
A BS Player meg valóban bevált, azóta csak azt használom mindenre.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Nem kifejezetten a szerelésre gondoltam, ahogy unalmamban itt végigfutottam 2-3 oldalt, arra. A tanács ellenére is Green-t vettél, márpedig a WD nem gyárt 7200 RPM-es Green-t tudtommal, de a honlapjukon sincs. Változik a fordulatszáma vezérléstől függően 5400 és 5900 között, de ennyi.
Ég és föld a Green és Blue közti különbség sebességben, keresési időkben, stb., a Green csak és kizárólag letöltő vinyónak jó. Évek (5+) óta használok egyébként Blue-t és semmi baja.
Aztán még annyit fűznék hozzá, hogy videólejátszáshoz a BS Player kell csak, meg engedni neki, hogy letöltse a kodekeket. Onnantól fogva semmilyen csoda kodekpakk nem szükséges, csak ártanak a Windows működésének.
Na, erre az évre is letudva a jó cselekedet, Télapó

i5-8600 - RTX 2060 - 16Gb - Windows 10 x64
Örülök, hogy egyesek ilyen jól értenek a hardware-szereléshez, mint te, képzeld, én csak szökőévente nyúlok be a gépházba. Mindenki máshoz ért jobban, sajnos nálad a pozitív tulajdonságok ki is merülnek a gépszerelésben, legalábbis amit eddig itt a fórumon mutattál magadból. 

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Amennyit te balfaszkodsz a géppel, az már sírva röhögős
De már nem bírom tovább: képzeld, az alaplap könyvében le van írva, melyik SATA port hányas számú, de még az alaplapra is rá van szitázva jobb esetben.
De már nem bírom tovább: képzeld, az alaplap könyvében le van írva, melyik SATA port hányas számú, de még az alaplapra is rá van szitázva jobb esetben.i5-8600 - RTX 2060 - 16Gb - Windows 10 x64
Hoppsz, most újra behoztam a Lemezkezelőt és most meg a 0-ásra írja az új vinyót... Hogyan lehet megtudni, mikor írta ki helyesen és hogy hányas SATA-n van?
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
A Lemezkezelő és a BIOS alapján a 0-ásban van a régi vinyó, ezt nem is változtattam meg, csak a tápkábelek sorrendjét kellett megcserélnem, de az elvileg mindegy. Lehetséges, hogy valóban csak kontakthiba történt, ami ezek szerint a BIOS-nak elég volt, hogy lássa, a bootoláshoz meg már nem. Bár furcsa, hogy ez ma napközben jött elő és tegnap este mozgattam utoljára a gépet beszerelés után. Ma meg sem mozdítottam a házat.
Az új vinyót teljes formázással formáztam, elvileg az is ellenőrzi a szektorokat. Így is javasolt az általad említett program lefuttatása?
Az új vinyót teljes formázással formáztam, elvileg az is ellenőrzi a szektorokat. Így is javasolt az általad említett program lefuttatása?
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Jumper nem kell, az a HDD, amin a rendszer van, a SATA0-s portba legyen bedugva az alaplapon, utána kb. tökmindegy.
Ilyen kontakthiba előfordulhat, én régen egyszer vinyót cseréltem és utána nem akart elindulni a gép, csak csipogott kettőt és ki kellett vennem a VGA-t, majd vissza és utána javult meg.
Ha nem fordul elő többször, akkor nem kell foglalkozni vele. Egy HD Sentinel-lel azért nézd meg, hogy az új vinyón nincs-e badsector.

Sürgős segítség kellene, mert az előbb nagyon megijedtem. Szóval ahogy írtam, tegnap vettem egy új WD 1TB vinyót a gépembe, amit be is szereltem, bár nem volt egyszerű, mert meg kellett variálnom a tápkábelek sorrendjét, hogy semmi ne akadjon össze a házon belül. Felismerte a gépem az új vinyót, Win7 alatt megformáztam, tökéletesen működik. A rendszer a régi 500 GB-s HD-ről megy továbbra is.
Ma azonban hirtelen újraindult a gépem, majd bootolásnál elakadt és azt írta, nem talál HDD-t, majd lemezolvasási hibát írt ki és hogy nyomjak ctrl+alt+del-t. Ezt eljátszotta párszor, majd beléptem BIOS-ba, ahol érdekes mód mindkét HDD-met látta. Ellenőriztem a bootolási sorrendet is, első a DVD, második a régi 500-as HDD, amiről a rendszer is megy, harmadik az új HDD, amin nincs rendszer. Szóval mivel itt is minden rendben volt, szétkaptam a házat és picit igazítottam a kábeleken, majd voilá, újra tudott bootolni.
Mivel félek, hogy jelen állapotban nagyon instabil a gépem és nem szeretném, hogy ez még egyszer előforduljon, szeretném megkérdezni, a fent leírtak alapján valóban helyesen raktam-e be az új HDD-t? Úgy tudom, nem kell már jumperelni ezeket és elvileg a tápkábelek (P3, P4) sorrendje és a SATA kábelek sorrendje is mindegy. Ha mégsem, akkor írjátok meg a kábelek helyes sorrendjét, vagy hogy BIOS-ban esetleg kell-e mégis vmit csinálni. Persze könnyen lehet, hogy csupán érintkezési hiba volt, de egyrészt, mielőtt megigazítottam volna a kábeleket, a táp és a SATA is ütközésig be volt nyomva a HDD-be, másrészt ha érintkezési hiba miatt nem látta volna a vinyót, akkor a BIOS miért érzékelte mégis?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 17:55
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1608]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]