A magyar labdarúgó válogatott

Ez a 0-0 azért jó, mert megint két teljesen eltérő nézőpontból lehet megítélni. Lehet azt mondani, hogy oda-vissza döntetlent játszottunk a világranglistán hetedik, vébéselejtezőkben kiemelt román válogatottal, és ezzel a harmadik hely szinte biztossá vált, plusz megmaradt az esély akár az első két helyre is. Ami még akkor is szép szó a magyar focitól szerintem, ha a világranglista bőven nem fedi a valóságot, mivel a románok papíron így is jóval erősebbek. Meg persze lehet azt is mondani, hogy harmincakárhány éve tart a vesszőfutás ellenük, és önmagukhoz képest az utóbbi évtizedek valószínűleg leggyengébb román válogatottját sem sikerült megverni. Akik ráadásul talán még annyira sem akartak támadni és nyerni a tegnapi meccsen, mint mi. Nem véletlen, hogy a stúdiókban, az M4-en meg a Sport1-en, illetve még a játékosok nyilatkozataiban sem volt ilyen szempontból teljes egyetértés.

Meg persze lehet kritizálni a játékot is. Főleg a támadójátékot, ami nem nagyon van. De ez speciel nekem tetszik, hogy legalább van valami tudatosság, van karaktere a csapatnak. Mármint hogy Dárdai óta nyíltan kimondva ráálltunk a stabil védekezésre, ha egyszer máshogy nem megy. És tulajdonképpen ellenféltől függetlenül ezt nyomatjuk, cél a 0-0 vagy az 1-0. Nyilván a végeredmény sokszor nézhetetlen lesz így, de legalább eredményes egyelőre. Csak egy apró adalék ehhez: Még kb. 30-32 csapat van reális versenyben a továbbjutást, illetve a pótselejtezetőt jelentő helyekért a kilenc csoportban összesen. Ezek közül rajtunk kívül minden csapat szerzett legalább egy gólt meccsenként, sőt, a túlnyomó többség ennél sokkal többet. Miénk messze a legrosszabb arány az eddigi hét meccsen összeszedett soványka öt gólunkkal.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.