28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Annak az egynek éppen nincs semmi jelentősége, hogy mi mit játszunk a görögökkel. Ezért van esélyünk hosszú idő után végre kijutni valahova.

Jó, persze a viccet félretéve még lehetünk másodikok a csoportban elvileg, szóval érdemes hajtani, de ennek még így is nagyon kicsi az esélye, hogy a románok tavaly óta folyamatosan botladoznak (két gólt rúgtak öt meccsen, négyszer játszottak döntetlent).

Egyébként meg ahogy lentebb is kifejtettem/kifejtettük, ez a mai válogatott gyengébb, mint az 5-6 évvel ezelőtti. Új játékosok nincsenek nagyon, a régiek meg értelemszerűen már mennek ki a csúcsformából, mégis még mindig ők (Dzsudzsák, Gera, Juhász, Király) a húzóemberek. Gyengébb csapatokból is érkezik a válogatott keret, szinte egyáltalán nincsenek légiósaink már, vagy maximum olyanok, akik padoznak kint (Szalai, Stieber, Bogdán). Ilyen feltételek mellett már annak is örülni kell, hogy az elmúlt selejtezősorozatokban megszokott harmadik helyet be tudtuk biztosítani most is egy-két fordulóval a csoportkör zárása előtt. (A legjobb harmadik hely az lutri teljesen, ilyen szempontból azzal felesleges külön foglalkozni.) Igaz, ehhez kellett ezúttal egy a szokásosnál gyengébb csoport. Szóval az abszolút helytálló kijelentés, hogy nem fejlődtünk sehova, és pusztán annak köszönhető a kijutási esélyünk, hogy megnövelték a döntős létszámot.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Barthezz
Barthezz [54726]
Sajnos nincs időm annyira elmélyedni az elemezgetésekben, szóval az elmélkedés, amit írtál, a görögökkel való eredményünk melyik kimenetelére vonatkozik? Mert ezt az egyet - talán pont a leglényegesebbet - nem vetted bele az elemzésbe.

Amúgy nagyon így se szálljunk el magunktól. Ha nem bővítik 24 csapatosra az EB-t, a várhatóan megszerzett 3. helyünk pótselejtezőre sem lenne elég. Sőt, ha az a valószínűtlen kimenetel következne be, hogy a románokat megelőzzük, a 2. hely is csupán pótselejtezős lett volna a régi lebonyolítás szerint, ahol a jelenlegi potenciális ellenfeleknél jóval erősebb csapatok közül kaptunk volna, aki ellen egy újabb 12:1 lett volna a valószínűbb eredmény, mint hogy mi menjünk tovább.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

szbszig
szbszig [33649]
És ezzel könnyen lehet, hogy ki is jutottunk az Eb-re... Pedig ahogy haladt előre az este, úgy éreztem egyre inkább, hogy a végén tökön szúrom magam. Minden eredmény úgy alakult, ahogy nekünk kellett. Az északírek megtették azt a szívességet, hogy nagyon elverték a görögöket, ezzel immár végleg az utolsó helyen tartva őket. A többi párhuzamos meccsen a dánok és az albánok is eljátszották az esélyüket a legjobb harmadik helyre. Szóval a vetélytársak tényleg mindent összehoztak nekünk, amit lehetett, csak mi álltunk vesztésre hazai pályán Feröer ellen...

Aztán nagy nehezen fordítottunk, amiről a meccs képe alapján összességében nem állítható, hogy ne érdemeltük volna meg, de az első félidő egyenesen ijesztő volt számomra. Nem is feltétlenül a bekapott gólra gondolok, bár arra kíváncsi lennék nagyon, hogy Roli a közel tízéves nemzetközi tapasztalával mit művelt annál a helyzetnél egymás után kétszer is... Hanem arra, hogy gyakorlatilag nem volt támadójátékunk, nem jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig sem. Ami mondjuk eddig is jellemző volt sokszor a csapatra, de eddig lehetett azzal védekezni, hogy nálunk erősebb ellenfelek ellen játszottuk ezt, nem egy feröeri csapat ellen hazai pályán... Azt mindazonáltal megjegyezném, hogy a második félidőben, amikor ugye három támadó plusz Dzsudzsák volt a pályán, sokszor már eszetlenül mentünk előre. Ez látszott is néhányszor, amikor a feröeriek kis híján elindultak, és lekontráztak minket. Illetve egyszer sikerült is nekik, amiből nem lett tizenegyes végül... Persze akkor már nem volt más választásunk, hátrányban muszáj volt kockáztatni. De én is úgy gondolom, hogy talán jobb lett volna az elejétől egy egészséges kétcsatáros játékkal indítani.

Amúgy elfelejtettem beírni ide a meccs előtt, de én alapból úgy futottam neki ennek az utolsó hatnapos Eb-selejtezősorozatnak, hogy nekünk a legjobb harmadik helyet kell megcélozni. Ezért a románok meccsét nem is figyeltem, annál inkább például az I-csoportot, ami a mi szempontunkból sokkal fontosabb volt szerintem. Jelenleg a következő a helyzet:
– Az A-csoport egyedül akkor alakulhat számunkra rosszul, ha a törökök nyernek a csehek és az izlandiak ellen is, és emellett a kazahok megelőzik a letteket (reálisan erre az utolsó körben, az egymás elleni meccsükön van lehetőség).
– A B-csoporttól már nem kell tartani.
– A C-csoport a legzavarosabb, mert még három csapat is lehet harmadik, illetve három különböző csapat lehet utolsó. Mindenesetre az már most biztos, hogy az ukránoknak le kell győzniük a spanyolokat az utolsó fordulóban. Hogy emellett még milyen eredmények szükségesek ahhoz, hogy innen kerüljön ki a legjobb harmadik, azt inkább holnap este vezetem le, amikorra kicsit tisztul a kép...
– A D-csoporttól már nem kellett tartani a mai nap előtt sem.
– Az E-csoporttól szintén nem kell tartani.
– Az F-csoport a miénk.
– A G-csoport egyedül akkor alakulhat számunkra rosszul, ha a moldávok legyőzik az oroszokat, és az oroszok legyőzik a montenegróiakat, közben pedig a svédek hozzák a hátralévő két meccsüket papírforma szerint.
– A H-csoport pedig egyedül akkor alakulhat rosszul, ha a máltaiak legyőzik a norvégokat, és a norvégok legyőzik az olaszokat, és az olaszok legyőzik az azerieket, közben pedig a horvátok hozzák a hátralévő két meccsüket papírforma szerint.
– Az I-csoportról ma dőlt el, hogy nem kell a továbbiakban számolni vele. (Önmagában a dánok pontvesztése vagy az albánok veresége közül az egyik is elég lett volna, de mindkettő bekövetkezett.)
Szóval ha jól számoltam, akkor már csak négy csoportra kell figyelnünk, és abból háromban (A, G, H) nagyon valószínűtlen, hogy a leendő harmadik helyezett meg tud előzni minket, az utolsóban (C) pedig szintén necces, igazából azon az egyen múlik minden...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat