28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

A magyar labdarúgó válogatott



Írd ide hozzászólásod:

Corvus5
Corvus5 [2011]
Ahogy a magyar válogatottba is jönnek a világ minden részéről. Csak azért nincs néger játékosunk, mert nem vállalta. Vagy itt talán nem ölnek 100 milliárdokat utánpótlásképzésbe hosszú évek óta? Szerintem nincs ezen mit fényezni, bizony egy kisváros csapata izzasztotta a magyar legényeket. Az meg hogy hány pontot szereztek szépen beárazza ezt a hulladék csoportot. Persze vkit önmagában a tény boldoggá tenne, ha kijutna a válogatott, de magam részéről semmi értelmét nem látom kijutni sehova, ha ott csak történelmi megaláztatás vár ránk.
szbszig
szbszig [33649]
Azért azt tegyük hozzá, hogy ezek a pékek és kőművesek már szereztek 6 pontot ebben a selejtezősorozatban, kétgólos különbségnél többel pedig egyetlen ellenfelüktől sem kaptak ki. Szóval egyáltalán nem számít kirívó eredménynek, hogy mi is csak erőlködve és egy góllal intéztük el őket mindkét meccsen.

Meg az sem igaz, amit a közvetítésben többször elmondtak, hogy egy dunaújvárosnyi település lakosaiból verbuvált csapattal birkóztunk tegnap. Egyrészt már azért sem, mert nemcsak Feröeren született játékosok vannak a keretben. Bekerülhetnek oda bizony teljesen mezei dánok is, akik fel tudnak mutatni egy feröeri szülőt, vagy nagypapát, nagymamát. Másrészt a hasonlat azért is megtévesztő, mert Feröeren nagyon tudatos munka folyik hosszú idő óta, ehhez komoly támogatásokat kapnak a FIFA-tól, UEFA-tól, hogy minden faluban legyen műfüves pálya meg csarnok is, ahol télen is lehet játszani folyamatosan, ilyesmi...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Corvus5
Corvus5 [2011]
Ígyis lehet fogalmazni. Valójában elég nagy szégyen volt a tegnapi meccs is, nade ki akar ennyi örömködőt lelombozni. A játékosok, a közönség, a riporter mind úgy viselkednek, mintha egy vmire való csapatot sikerült volna hazai pályán (kínkeservvel és bírói segítséggel) legyőzni egyetlen góllal, nem pedig Feröer-szigeteket. A Wiki szerint 48.553 fő az össznépessége. Magyarán egy kisebb magyar város pékekből és kőművesekből álló csapatával játszottunk tegnap.
kopé
kopé [38449]
A görögökkel kapcsolatban a következő a helyzet:
Kötelező a három pont, mert ha valami csoda folytán románok pontot veszítenek Feröer ellen, miénk a második hely.
Ellenben csak ezen a színtéren számít a görögök ellen szerzett pont, mert ugye a legjobb harmadik kiválasztásánál (az 5 fős csoportnak hála) a 6fős csoportok esetében a csoportutolsó ellen szerzett pontok nem számítanak, esetünkben ez jelenleg egy, győzelem esetén négy pont veszteséget jelent, ami mostmár akármit csinálunk fixen 15re jön ki, ezzel pedig jól állunk eléggé. Az egyetlen reális dolog igazából ami a legjobb harmadik helyünket elveheti ha az ukránok verik a spanyolokat (ha jól emlékszem, akkor már az X sem elég nekik)



amúgy amit mondasz az teljesen igaz. Így is szenvedünk és bár mindenki rá van hypolva a tényre, hogy küszöbön a kijutás, sokan elfeledkeznek arról, hogy ez csak a megnövelt keretlétszám miatt van így, sajnálatos tény, de tény: a magyar foci nem lett (különösebben érezhetően, max csak minimálisan) jobb, mint volt, csak most már nagyobb a kosár amiből megpróbálunk nem kiesni.
Barthezz
Barthezz [54726]
Sajnos nincs időm annyira elmélyedni az elemezgetésekben, szóval az elmélkedés, amit írtál, a görögökkel való eredményünk melyik kimenetelére vonatkozik? Mert ezt az egyet - talán pont a leglényegesebbet - nem vetted bele az elemzésbe.

Amúgy nagyon így se szálljunk el magunktól. Ha nem bővítik 24 csapatosra az EB-t, a várhatóan megszerzett 3. helyünk pótselejtezőre sem lenne elég. Sőt, ha az a valószínűtlen kimenetel következne be, hogy a románokat megelőzzük, a 2. hely is csupán pótselejtezős lett volna a régi lebonyolítás szerint, ahol a jelenlegi potenciális ellenfeleknél jóval erősebb csapatok közül kaptunk volna, aki ellen egy újabb 12:1 lett volna a valószínűbb eredmény, mint hogy mi menjünk tovább.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

szbszig
szbszig [33649]
És ezzel könnyen lehet, hogy ki is jutottunk az Eb-re... Pedig ahogy haladt előre az este, úgy éreztem egyre inkább, hogy a végén tökön szúrom magam. Minden eredmény úgy alakult, ahogy nekünk kellett. Az északírek megtették azt a szívességet, hogy nagyon elverték a görögöket, ezzel immár végleg az utolsó helyen tartva őket. A többi párhuzamos meccsen a dánok és az albánok is eljátszották az esélyüket a legjobb harmadik helyre. Szóval a vetélytársak tényleg mindent összehoztak nekünk, amit lehetett, csak mi álltunk vesztésre hazai pályán Feröer ellen...

Aztán nagy nehezen fordítottunk, amiről a meccs képe alapján összességében nem állítható, hogy ne érdemeltük volna meg, de az első félidő egyenesen ijesztő volt számomra. Nem is feltétlenül a bekapott gólra gondolok, bár arra kíváncsi lennék nagyon, hogy Roli a közel tízéves nemzetközi tapasztalával mit művelt annál a helyzetnél egymás után kétszer is... Hanem arra, hogy gyakorlatilag nem volt támadójátékunk, nem jutottunk el az ellenfél tizenhatosáig sem. Ami mondjuk eddig is jellemző volt sokszor a csapatra, de eddig lehetett azzal védekezni, hogy nálunk erősebb ellenfelek ellen játszottuk ezt, nem egy feröeri csapat ellen hazai pályán... Azt mindazonáltal megjegyezném, hogy a második félidőben, amikor ugye három támadó plusz Dzsudzsák volt a pályán, sokszor már eszetlenül mentünk előre. Ez látszott is néhányszor, amikor a feröeriek kis híján elindultak, és lekontráztak minket. Illetve egyszer sikerült is nekik, amiből nem lett tizenegyes végül... Persze akkor már nem volt más választásunk, hátrányban muszáj volt kockáztatni. De én is úgy gondolom, hogy talán jobb lett volna az elejétől egy egészséges kétcsatáros játékkal indítani.

Amúgy elfelejtettem beírni ide a meccs előtt, de én alapból úgy futottam neki ennek az utolsó hatnapos Eb-selejtezősorozatnak, hogy nekünk a legjobb harmadik helyet kell megcélozni. Ezért a románok meccsét nem is figyeltem, annál inkább például az I-csoportot, ami a mi szempontunkból sokkal fontosabb volt szerintem. Jelenleg a következő a helyzet:
– Az A-csoport egyedül akkor alakulhat számunkra rosszul, ha a törökök nyernek a csehek és az izlandiak ellen is, és emellett a kazahok megelőzik a letteket (reálisan erre az utolsó körben, az egymás elleni meccsükön van lehetőség).
– A B-csoporttól már nem kell tartani.
– A C-csoport a legzavarosabb, mert még három csapat is lehet harmadik, illetve három különböző csapat lehet utolsó. Mindenesetre az már most biztos, hogy az ukránoknak le kell győzniük a spanyolokat az utolsó fordulóban. Hogy emellett még milyen eredmények szükségesek ahhoz, hogy innen kerüljön ki a legjobb harmadik, azt inkább holnap este vezetem le, amikorra kicsit tisztul a kép...
– A D-csoporttól már nem kellett tartani a mai nap előtt sem.
– Az E-csoporttól szintén nem kell tartani.
– Az F-csoport a miénk.
– A G-csoport egyedül akkor alakulhat számunkra rosszul, ha a moldávok legyőzik az oroszokat, és az oroszok legyőzik a montenegróiakat, közben pedig a svédek hozzák a hátralévő két meccsüket papírforma szerint.
– A H-csoport pedig egyedül akkor alakulhat rosszul, ha a máltaiak legyőzik a norvégokat, és a norvégok legyőzik az olaszokat, és az olaszok legyőzik az azerieket, közben pedig a horvátok hozzák a hátralévő két meccsüket papírforma szerint.
– Az I-csoportról ma dőlt el, hogy nem kell a továbbiakban számolni vele. (Önmagában a dánok pontvesztése vagy az albánok veresége közül az egyik is elég lett volna, de mindkettő bekövetkezett.)
Szóval ha jól számoltam, akkor már csak négy csoportra kell figyelnünk, és abból háromban (A, G, H) nagyon valószínűtlen, hogy a leendő harmadik helyezett meg tud előzni minket, az utolsóban (C) pedig szintén necces, igazából azon az egyen múlik minden...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat