Én játszottam éjjel/reggel pár órát a bétával, főleg a drop zone mapon,elég jól is ment a dolog, talán egy-két alkalommal csúsztam negatív k/d arányba azzal együtt,hogy le kellett tudni az elején a kezdő köröket komolyabb felszerelés nélkül - persze rendesen az ellen hátába kerülve,akciózva,nem sunnyogva (ha eléggé szűrve van az ellenfél utánpótlása,a védők tartani tudják a podot)
De éppen ebből van a probléma is,medic-es csapatjáték és spawn timer nélkül ha egyszerűen jobb játékosok kerülnek az egyik oldalra,akkor az a vége,hogy 2-3 ember ellen kell menned folyamatosan és az elég tarthatatlan,legalábbis célfeladat nem lesz belőle az garantált.
Squad spawn helyett van a partnered,hasonló erőviszonyoknál tuti épp hátul éled a francban ésatöbbi ésatöbbi.Nyilván nem új probléma ez de itt erősen kiütközik.Könnyű felülni a szopórollerre.Ha meg épp ti vagytok jók,akkor meg viszonylag unalmas és persze lépkednek kifele a másik oldalon az emberek(én csak kör végén szoktam,elvből,amit viszont nem tűrök az ha átrak meccs közepén a másik oldalra).
Nem látom az egészben azt,hogy én ezt pár nap, esetleg egy-két hét múlva még élvezném, és ekkor jön az ár, 14 000 forint, köszönjük Emese (ráadásul erre még szeretnének beszedni egy season passt).Kapzsiság tetőfokon és ugye még single történet sincs benne.Nyugati fizetéseket is figyelembe véve egy 30€ lenne reális amire még beszedhetnék a maradék összeget minőségi pályacsomagokkal.
Béta vagy sem,egy hónapra van a megjelenés,és ha átnézel a grafikán meg a Star Wars díszleten,nem sok mindent látok alatta.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:17
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1601]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]