Az Év Játéka - kinek mi tetszett az idén?

Nálam már az is bravúr, ha valamit legalább a feléig elviszek, szóval én még ötös listát sem tudok felállítani, de a végkicsengésben egyetértek: Ori & the Blind Forest. Asszem az örök top5-ben is helyet szorított magának nálam.

Szóóóóval...

Idén jó gép híján sajnos nem sikerült az összes olyan játékkal játszanom, amik érdekeltek. Emiatt csak 5 olyan játékról tudok beszámolni, ami ebben az évben jelent meg a PC-re, és amivel viszonylag jól elvoltam.

5. Assassin's Creed: Rogue
Elég gáz, hogy egy középszerű Assassin's Creed benne van ebben a listában, de hát ez van, ezt kell szeretni. A Rogue játékmenete a sorozat harmadik és negyedik részének a keveréke, a sztorija az előbbinek az előzménye, de sajnos az "Assassinból Templart" alapszituáción kívül újat nem igazán hozott. Ez nem probléma, még így is szórakoztató, csak érezhető rajta, hogy mi akart ez lenni. Mindenesetre az Ubisoft szófiai különítménye kitett magáért, és egy teljesen elfogadható játékot toltak a játékosok elé.

4. Hand of Fate
Szal az év elején unokahúgom, unokaöcsém és én leültünk játszani ezzel, és teljesen érthető módon beszippantott minket a játék. Mondjuk nem túl nehéz lenyűgözni egy 6 és 4 éves gyereket, de tekintve hogy állandóan ezzel akartak játszani, az egyértelműen mutatja, hogy mennyire szórakoztató volt. Az egész kártyajáték volta, ami igazából egy szerepjátékos kalandról szól, és amiben a Batman: Arkham játékok harcrendszerével küzdünk az ellenfeleink ellen, egy bizarr kombinációnak hangzik. Ám működik, ami a jól megírt szituációknak, a könnyen kezelhető harcrendszernek, és az Osztó frappáns megjegyzéseinek köszönhető, ami egy teljesen egyedi hangulatot ad a játéknak. Az egyik legjobb és egyben legidegesítőbb eleme, hogy bár viszonylag könnyű a játék még az elején, ám a nehézség gyorsan változik, és az új kihívások legyőzéséhez kártyákat kell szerezni, és a játék végére ez inkább egy visszafogó erő. Ebben a felsorolásban ez az egyetlen játék, amit még nem sikerült végigjátszani, ám az egész éves teljesítményért kijár ez neki.

3. Starcraft II: Legacy of the Void
A nagy várakozás kisebb csalódáshoz vezetett. Nem tudtam annyira szimpatizálni a Protossokkal, mint mondjuk Raynor küzdelmével, vagy Kerrigan bosszújával. Valahogy Zeratulon kívül mindenki egysíkú volt, vagy klisés mondatokat szajkóztak, amitől nem tudott a kampány teljes mértékben megfogni. Persze voltak szereplők, akik képesek voltak kicsit megkavarni az állóvizet (pl. Alarak), és ennek tudtam örülni. Annak is, hogy a játékmenetre egy cseppnyi panaszom nem volt, már-már az vitt előre a kampányban, hogy milyen új dologgal kavarják meg a játékmenetet. Bár multizni nehezen támad kedvem, de az abban implementált változtatások épp eléggé megkavarták a helyzetet, hogy egy kicsivel gyorsabb és érdekesebb legyen. Bár a harmadolás nem tett jót ennek a szériának, de ezzel a végső felvonással legalább egy pozitív véget kapott ez a sorozat. (legalábbis a folytatásig)

2. Undertale
Óriási hype-ja volt ennek az indie szerepjátéknak, és kíváncsi voltam, hogy mégis mi ebben olyan elképesztően jó. A hype nem feltétlen jó, mivel elvárásokat támaszt, amiket csak nagyon nehezen lehet überelni. Az Undertale simán megugrotta az elvárásaimat. Egy gyöngyszem. Csak azért nem az Év Játéka nálam, mert nehezen lehet játékként tekinteni rá. Ez egy nagybetűs ÉLMÉNY. Az Undertale nem csak a szerepjátékok, hanem úgy nagy általánosságban a feje tetejére állítja a ennek a szórakoztató médiumnak a sajátosságait, és előszeretettel szórakozik a játékossal. A sztorija csak többszöri végigjátszással érthető meg teljességgel, a karakterei pedig mind egy szálig szerethetőek és egyszerűségük ellenére jól ki vannak dolgozva. Bár több témát is magába foglal a játék, számomra az egyik legjobb, ahogy a játékos döntéshozatalainak a következményeit mutatja be, amihez hasonlót csak a Dishonoredben láttam. Nem tudok nem pozitívan nyilatkozni az Undertale-ről, ez remek, nagyon ajánlom mindenkinek.

1. Ori and the Blind Forest
Bár ez nem nagybetűs, de az élmény ebben a játékban is benne van, de játékmenet szempontjából is nagyszerű, mivel a műfaját egy olyan szintre emeli, amit még nem láthattunk. Amikor elindítottam a játékot, már az első pillanattól fogva megfogott minden tekintetben. Az egyszerű története árnyalva van, amitől az egész szituáció és a játék világa érdekesebb. A játékmenete nehéz, sokszor frusztráló, de az egész körítés (a hanghatások, az animáció) annyira jó, hogy ez az érzet szinte azonnal el is tűnik. Viszont a legjobb benne még az volt, ahogy bizonyos jeleneteket összehoztak benne. A játék első jelenetsorára rá lehet mondani, hogy egyszerű módokon manipulálja a játékosainak az érzelmeit, de teszi mindezt olyan mesterien, hogy nem jelent problémát. Ugyanilyen jelenetet az érdemi játékban is véghezvisz, amikor az első menekülős pályán találja magát a játékos, és be kell vetnie az addig megszerzett összes képességét, hogy túlélje a helyzetet. Teljes mértékben beleéltem magam ebbe a játékba, és olyan elképesztő élményt nyújtott, hogy számomra nem lehet más, mint az Év Játéka.


Jövőre reménykedem, hogy tudok majd egy izmosabb vasat beszerezni az újabb dolgoknak, de addig is van egy pár régebbi játékom, amit be kellene pótolni. De talán 2016-ban is befut majd pár olyan cucc, amit mindenképpen kijátszok akkor.

-ReLax- Everything you know is wrong / black is white, up is down and short is long / and everything you thought was just so important / doesn't matter... -xeLaR-