Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Idén kimaradhat az Assassin's Creed, helyette Watch Dogs 2 jöhet ősszel [hozzászólások]
Nem vagyok különösebben híve a misztikus vagy konteós dolgoknak, de az Assassin's Creedben én kifejezetten élveztem a jelenbeli történetszálat. Vagy talán éppen azért, mert a valóságban nem szoktam ilyeneket olvasgatni, így számomra kellőképpen új és érdekes volt az AC világa és háttértörténete. Illetve a másik, hogy egy játék keretei között még komolyan is tudom venni, amiket kitaláltak az Első Civilizációtól kezdve az évezredes templomos–asszaszin szembenállásig, míg a valóságban ilyeneken csak mosolyognék persze. Úgyhogy még a Desmond-féle trilógia után is, amikor a jelenbeli történetszál tulajdonképpen szöveges bejegyzésekre redukálódik csupán, elolvastam mindig minden információt, ami az elvileg "fő" sztorihoz kapcsolódik. Mondjuk nem játszottam minden játékkal, azt hozzá kell tenni. Ebben közrejátszik sok minden: az egymást most már tényleg túl gyorsan követő epizódok, hogy azok is egy kaptafára készülnek nagyrészt, hogy nem érdekelt egyformán minden feldolgozott történelmi korszak és helyszín, stb. Úgyhogy én nem bánom, hogy ritkítják a megjelenési dátumokat. Talán lesz valami érdemi előrelépés végre mind játéktechnikailag, mind a sztori szempontjából. Ha meg véletlenül sok szabadidőm lesz, és nagyon AC-zni támad kedvem, akkor még mindig elő tudom venni az eddig ki nem próbált vagy be nem fejezett epizódokat.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]