28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Szólás-és Véleményszabadság:élt 12 évet



Írd ide hozzászólásod:

yerico
yerico [1344]
Édes drága együgyű gyermekem. Az árulózást illik tudni bizonyítani is, ellenben rágalmazás lesz.

Amúgy meg nyelvtanilag is helytelen volt a gyerek, ugyanis hazaárulózni akart, csak a szellemi színvonala ezt már nem engedte meg.
A kis áruló.
hadzsi
hadzsi [2705]
2003 jan. 11-én a Tapolcai Bíróságon "precedens értékű"-azért teszem zárójelbe mert még nem jogerős-döntés született egy egyetemista ellen. A srácot figyelmezetésben részesítette és 1052 forint eljárási költség kifizetésére kötelezte a bíróság, mert tavaly a Művészetek Völgyébe látogató miniszterelnököt 3-szor hangosan leárulózta és az adatait felvevő rendőrökkel szemben állítólag arrogánsan viselkedett. Az eljárás közvádas volt. Az indoklásban az állt, hogy Loppert Dániel kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított és hangulatkeltésként hangzott el az "áruló" kijelentés. Ez több a véleménynyilvánítás szabadságánál. Az ügyvéd hiába hozott fel Alkotmánybírósági határozatokat, melyek tartalmazták, hogy a köznyugalom nem alkotmányos alapjog a vélemény szabadsága ellenben az, a döntés megszületett, de még nem jogerős. Egyelőre vélemény nélkül írtam le, mert kíváncsi vagyok mások, hogy reagálnak erre a hírre. Sajnos elég kevés médium foglalkozott ezzel az üggyel, pedig a hatása a bírósági döntésnek nem kicsi a társadalomra nézve.

"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/

Vissza

Fórumszabályzat