Az eleje picit döcögősebb, de aztán beindul szépen a cselekmény. Tény, ha az ember VH-szerű sztorit és világot vár, akkor lehet, hogy csalódik, mert ez egészen más, de így is hamisítatlan Scalzi.
A Vörösingesek meg tipikus VH-sztorinak tűnik elsőre (sokáig azt is hittem, hogy igazából az), aztán a közepétől a végéig akkora fordulatot vesz, amire tuti, hogy nem számít az ember, ezért is az egyik legnagyobb kedvencem.
A Sagan naplója valóban erősebb olvasmány, de tudtommal eredetileg valamikor a sorozat elején írta, csak nálunk jelent meg utólag.
