Ne értsetek félre, nem álltam ki tiltakozni a Creative központja elé, ilyesmi. Sőt magam is megvettem a Warhammer Total Wart, ami nem egy rossz játék, de nem is volt igazán jó. Rome 2 öröksége sajnos látszott rajta, mert például az ügynökrendszert amióta ilyen módon kezelik, feláll a szőr a hátamon, ha csak rágondolok. Ostromrendszer egy vicc, egységtakarékosabb volt mondjuk automatában lejátszani főleg ha már nem is élvezetes. Diplomácia bár jobban működik, elég egykapura megy. Tehát saját frakcióval könnyen, barátival (Empire -törpe) addig, amíg nem vagy igazán erősebb nála, többiekkel eléggé felejtős. Questrendszer rosszabb, mint valaha korábban. Káosz invázió 2 frakciót érint igazán, többieket nem igazán zavarja, ami multiplayer szempontból kicsit inbalance. Ettől függetlenül ugyanúgy jó pontokat kapott, mint egy igazán jó Total War.
Másik rendkívüli bánatom, hogy biza kevés volt a 60$-os játékhoz a content. Alapjátékban volt 4 frakció, akivel lehetett játszani és slussz. Az a helyzet, hogy tudtommal most is ezt akarják letolni a torkomon, annyi különbséggel, hogy valószínűleg hogy már sok újdonságot se fogok kapni, mint ami annak számított, mint mágia stb.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]