28,5 óra és 50-es szint, így ért véget a kaland a kiegészítővel. Elképesztően csúcs volt az alapjáték és az expansion is!!!!!!

Egy laza mozdulattal felkúszott nálam a második helyre a TLoU mögé! A történet, a kivitelezés és az elképesztő grafika! Annyi képernyőképet csináltam, hogy az nem is igaz!!! Pedig nem szokásom ilyesmit, de itt muszáj volt! Amin nagyon kiakadtam, az az eltűnő dárda!!!

Hogy ezt a kis apróságot már miért nem voltak képesek igényesen megcsinálni, azt nem értem igazából. De ezen kívül máson nem tudok fennakadni, csodálatos kaland volt!
Történettel kapcsolatban pár észrevétel és kérdés:
SPOILERBár iszonyatosan tetszett a történet és maga az alapkoncepció, hogy mi okozzuk saját pusztulásunkat és a robotok lesznek a hóhéraink, majd pedig a robotokra bízzuk az emberiség fennmaradásának kulcsát....viszont! Én nem tudom elképzelni, hogy 18 hónap elegendő lehet egy ilyen volumenű projekt kivitelezésére. Elizabeth is említi, hogy még soha senki nem is próbálkozott hasonlóval és sok mindenről ötletük sincs hogyan kellene kivitelezni. Szóba kerülnek az AI-k, de személyi asszisztensként meg katonai stratégákként hivatkoztak rájuk. Ilyen szinten komplex rendszerrel (entitással) még senki nem próbálkozott, de ők 18 hónap alatt összedobták az alrendszereikkel együtt? Ráadásul a komplexumok felhúzása és kialakítása is éveket (évtizedeket???) vett volna igénybe. Ahogy mutatta a térképen, egész Észak-Amerikában voltak szétszórva a földalatti létesítmények. Mondjuk az is lehet, hogy már az alap létezett, de akkor is magát a gépeket megépíteni(mikor még megtervezve sincsenek...)...na mind1. Vagy Ti nem gondolkoztatok ezen, hogy kicsit szűkös volt mindehhez az idő? A másik ami nekem kicsit hihetetlen, hogy egy teljesen halott bolygón, amin minden szerves életforma kipusztult hogyan volt képes egy AI újra életet teremteni pár 100 év alatt? Egy olyan elképesztően bonyolult és szenzitív ökoszisztémáról beszélünk, ahol elég csak egy kis apróság és máris összeborul. Algák, méhek, időjárás..stb. stb. Elhiszem, hogy szuperintelligens a gép, de mindezt összehozni ennyi idő alatt szintén kicsit hihetetlen. Hogy alakultak ki a törzsek? Egy létesítményben nézhettük végig, ahogyan a gép közli a tini gyerekekkel, hogy elfogyott az élelem és mennetek kell a szabadba. Azok nyilvánvalóan azonnal meghaltak, mivel hozzá voltak szokva, hogy ki vannak szolgálva, esélyük se volt a túlélésre. Szerintem. Minden törzs folyékonyan beszéli az angolt? Vagy csak lustaságból nem írták oda, hogy halandzsa nyelven beszélnek? Aloy még megértem, hogy a Focus segítségével kap fordítást mindenről, amit olvas meg hall, de a többiekkel hogy kommunikál?
Na most úgy tűnhet, hogy sok minden nem tetszett, pedig csak elkezdett közben piszkosul járni az agyam, hogy mit hogy merre és ez jó!!!! Nem sok játék vált ki belőlem ilyesmit. A legjobban azt élveztem, ahogyan megtaláljuk a kis info töredékeket, hanganyagokat és bejegyzéseket. Élvezet volt végigolvasni mindent, amit találtam. A lényeg, hogy egy újabb PS exkluzív játék, ami mocskos jól sikerült!!!