Hitman (2015)

Én sohasem éreztem szükségét annak, amit te mondasz. Ennek az interakcióba léphetnénk a pályán lévő többi emberrel is elterelés céljából dolognak. Ez számomra már nem lenne Hitman style. A 47-es mindig egyedül dolgozott, úgy értve, hogy az adott pályán mindig a saját és a környezete képességeire volt utalva, sohasem kért senkitől segítséget, se együttműködési, nyírjuk ki közösen interakciót, esetleg egy telefonos, "megjött a pizza" elterelést. Számomra ezzel elveszítené azt a varázsát és hangulatát, ami a karakterre jellemző. Nekem ő mindig a magányos gyilkos lesz, aki ott van, látják is, de még is a semmiből csap le, mint egy villámcsapás, ami után megy a pislogás, hogy WTF?! De ez meg ugye az én szubjektív véleményem, így én is kíváncsi vagyok, a többiek mit gondolnak.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Azért, így belegondolva, volna mit átgondolni a fejlesztőknek. Az oké, hogy egy pálya ugyanazokkal a célpontokkal is sokféleképpen tolható ki, és az is, hogy időről időre vannak új "vendég" célpontok is (most pl. Sean Bean érkezik. cca. 52 óra múlva). Ugyanakkor hiába nyílt a világ (még ha az egyes helyszínek mérete igen limitált is), ha ugyanazokkal az eszközökkel és módszerekkel tudunk csak operálni. Lehetne mondjuk szóba elegyedni xy-nal, és így félrehívni/odébb küldeni, nem szimplán meghányatni, túlereszteni egy csapot vagy simán elkapni egy viszonylag üres helyen. Az is kicsit uncsi a sokadik alkalommal, hogy mindig van csavarhúzó, fogó, kalapács, dobozos üdítő, gyümölcs stb. mindenhol, csak meg kell találni. Az "Egész világ a fegyvered!" szlogen kicsit erős ebből a szempontból. A tervezést/előkészületeket is meg lehetne bolondítani sok mindennel, de persze ez mind szubjektív vélemény. Nagyon szeretem ezt a szériát a legelső résztől kezdve (a tányérsapkás, régi egyenruhás rendőrökkel és a Gellért szállóval az élen), és látom, mennyit fejlődött a sorozat. Itt azt is respektálom, hogy nem akarnak sokkal többnek látszani a 2016-os S01-nél (még ha a cím, benne a 2-essel kicsit meg is tévesztő), így én személy szerint nem csalódtam akkorát, mint a SotTR és az ACOd esetében - ami szintén személyes gondolatom volt velük kapcsolatban, és ami semmit nem von le azok ÖNÁLLÓ értékéből (ami alatt azt értem, hogy abból, amelyet akkor képviselnek, ha nem sorozatok részeként tekintünk rájuk). Ehh, sokat lehetne erről még beszélgetni, és kíváncsi is lennék a Ti véleményetekre is. Szóval bátran, ki vele!

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/