Divinity: Original Sin 2

Bár magát a játékot nem játszottam, az elvvel egyetértek.

Pl. akár egy Mass Effect trilógia esetében is, nyilván easyn is tudja nagyjából az ember, hogy milyen védelem ellen mit érdemes használni stb., viszont nagyon rákényszerítve nincs, és gyors darálással is végig lehet menni. Ellenben legnagyobb nehézségre rakva igenis számít, hogy kiket viszel, milyen képességeik vannak, mennyire ellenállóak, és mindez mennyire egészíti ki Shepard kasztját.

Witchert is említhetjük - ott egy teljes játékelem (alkímia) akár ki is maradhat, ha easyn/normalon játszunk.

Szóval én már jó ideje mindig a legnehezebb fokozaton kezdek bele új játékokba, hogy tényleg ki kelljen ismerni, és legyek rákényszerítve arra, hogy igenis tudjam minden lehetőségét kihasználni a játéknak. Nyilván beletörhet az ember bicskája, ha egyszerűen túl nehéz, vagy maga a stílus ismeretlen még (egy hardcore rpg-ben bizonyára én elvesznék), de hát olyankor még mindig lehet lejjebb venni belőle.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Néhány párbeszédnél, ha a saját karakterrel nem jutsz semmire, próbáld meg, hogy másik karakterrel is megszólítod az adott NPC-t. Egyrészt nekik lehet, hogy van olyan tag-jük (például a Scholar vagy a Mystic sokszor igen hasznos, és elég sok párbeszéd lehetőséget jelentenek), ami hasznos. Másrészt lehet olyan saját dumájuk, amellyel meg tudnak oldani egy-egy helyzetet.

Azt megértem, ha valaki nem akar "szenvedni" a harcokkal, de adventure módnál azért nem adtam volna lejjebb. Szerintem jó dolog a játékban, amikor a harcokban rákényszerülsz arra, hogy kihasználd azt a hihetetlen szabadságot és mindenféle dolog összekombinálni képességét, amire a játék lehetőséget nyújt. Ha sétagalopp minden harc (story mód) az alaptámadásokkal/egy-egy kedvenc skill ismételgetésével is, akkor ez az élményfaktor elvész.
Egyszóval, nem kell Classic nehézségen vinni, ha nem szeretsz anyázni, de talán az Adventure jó kompromisszum lehet. (Én csak Classicon játszottam idáig, ezért csak nagyjábóli sejtéseim lehetnek a nehézségi szintek belövéséről)

Endure. In enduring, grow strong.

Nagyjából megoldódtak a gondok a si-mágussal. Combat szerencsére nem okoz gondot story módban, ha még azzal is szopni kéne úgy már biztos feladtam volna. A különféle utak úgy vettem észre azért egy irányba tartanak, de érdekes volt, hogy tényleg mennyi féle úton juthatunk ki az erődből. Az is tetszik, hogy ezeket magunktól is megtalálhatjuk, pl az elfektől kapott útirányt a parton sétálgatva vettem észre.

Itt-ott azért még visszatöltök, a börtönben például egy rosszul eldobott varázslat begyújtotta a termet, másodjára a harc végén kaptam egy beszélgetést, mint kiderült az összevert npc-t meg is lehet menteni. Az az út mondjuk kevesebb xp-t adott, mint a csatornán (+ harc) át egyedül. Utóbbi után azért visszamentem, mert az meg adott pár questet a naplóba.

Társakkal nem tudom, hogy jól döntöttem-e. RP-Seb ~ütik egymást, bár részben pont ezért jó ez a párosítás. Beának kb az egész világ a komája, ami eddig inkább előny volt, a kalóz-törp szokatlan és érdekes kombó, viszont néhány elszólásnál? ráncoltam a szemöldököm. Valami ártatlanokon átgázolásról a cél érdekében volt szó, persze lehet, hogy csak félreértettem. Vevő vagyok tűzön-vízen átmenni a barátokért, de terroristákkal nem pacsizok.

Pet pal továbbra is a játék legjobb része! Érdekesebb és érzelmesebb questeket lehet kapni állatokkal, mint más játékok fő(bb) ember karaktereivel.

Talentnél érzem úgy, hogy "elszúrtam a választás. Jestert vettem föl abban bízva, hogy majd itt is lehet purpleHawkeosan megúszni helyzeteket, de a jester válaszok eddig csak bajba kevertek. Koponyákkal volt egy 7x trollkodásom, az mondjuk vicces volt.

Sorcerer-Sourcerer, erre gondoltam. Egyelőre úgy tűnik, hogy ezt akarja/ettől fosik mindenki és ez hajtja a világot is.

Gyors disclaimer: minden "negatívum" csak user error. Kotor+ és hasonló játékokon nevelkedtem, jobban szeretem a történetet és a karaktereket a korlátlan szabadságnál. Itt nem, hogy kézenfogás, de még csak útbaigazítás sincs. Rácsaptak a seggemre aztán hajrá, irány a nagyvilág.

Törpét polcra tettem, belekezdtem inkább (külön profillal, hogy tudjam követni a mentéseket, ez a része kicsit kényelmetlen) Ifannal. Érzésre az ő deafualtja jobban összeegyeztethető az én "személyiségemmel", lehet mégis ő lesz az igazi. Próbakör lévén követtem az elfet, akinek segíthetünk a barlanghoz, aki elküldött a ketrecbe zárt elfhez akivel a starter karival már megbeszéltem, hogy segítek kiszabadulni. "Demo" karakter, ezért nyugodt szívvel összebalhéztam a nagykutyával. Többen és jobbak voltak, de túléltük, remélhetőleg a harccal olyan nagy bajom nem lesz később sem. Jó lenne viszont hallgatni is Ifant, így hát lehet mégis a si-mágusnál maradok. Hozzá egy Sebille-Beast-RP partyn gondolkodom. Meglenne a faji és class sokszínűség is, tagekből is kb teljes lenne a lefedettség. Legszívesebben vinnék mindenkit, így első körben mind a 6 társ érdekesnek tűnik.

Szóval szeretném és igyekszem megszeretni, de nehéz ilyen élesen váltani a megszokottról.

A világ azért több egy szóviccnél (Divine Divinity, Beyond Divinity, Divinity 2: Ego Draconis, Divinity: Original Sin 1 és most 2).

Igaz, folyamatosan gyúrták/alakították részről-részre a világot, és az egyes részek között sokszor akár évezredek is lehetnek.
A lore egyébként alakulni fog játék közben, és - az eddigi részekhez mérten - meglepően felnőttes és sötét lett (igaz, azért még közel sem dark fantasy).

A karakterek szabadon alakíthatósága arra szolgál, hogy ha szimpatikus egy karakter, de egy meghatározott "funkció" betöltése hiányzik a csapatból, akkor ez ne legyen akadály. Egyébként hagyj nyugodtan default-on mindenkin. Ha okosan fejleszted őket, nem lesz gondod. (Főleg könnyű nehézségen nem.)

A történettel pedig hagyd magad sodródni. Például a kezdőtáborból szerintem legalább 5-6 féle módon elszabadulhatsz. Igyekezz persze minél több questet felvenni (itt sima fetch küldetések nem igazán lesznek), de ne törődj azzal, ha egy végigjátszás alatt nem tudsz mindent megcsinálni.

Egyébként az egész kezdőterület, a maga kb. 20-30-40 játékórájával egy nagy tutorial. Az igazi sztori és játék csak utána kezdődik.

Persze nem vagyunk egyformák, ha sehogy nem jön be, lépj tovább nyugodtan egy másik játékra. Számomrs például kiemelkedő alkotás az Original Sin 2, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkit meg kell, hogy ragadjon.

Endure. In enduring, grow strong.

Nem az igazi... Leginkább a lore nem jön be. Poénnak elmegy, na de szóviccből egész világot építeni? Gameplay szempontból biztos jó ez a bárki lehet bármi, de a fix class szerintem kell a karakter...um, karakteréhez. Sibill pl akarata ellen kiképzett gyilkológép, akkor miért is legyen belőle pl cleric? Mindegy, marad a default a társaknál, talán easyn ebből nem lesz gond.

Aztán ott a személyiség. Egyfelől tetszik, hogy lazán lehet passzolni questeket. Volt valami őrült? nő aki a gyerekéről? magyarázott, lazán kihátráltam, hogy oké nem, de úgy vettem észre, hogy ezzel is zárult. Questlog is folyamatosan noszogat, hogy vágjam csak bele a kést a börtön nagykutyájának az arcába, jó lesz az és már meg is pattanhatunk a szigetről! Ehelyett inkább futom a köröket, mert nyilván ez majd több xp-t ad, az meg ugye a fejlődés miatt csak kellene. Szövegek megint nehezek; általában szívesen segítek az rpgkben (bár ez leginkább a +xp-ből adódik), de így a játékról semmit nem tudva vagy a mindent bevállalok vagy később a korábbi x miatt szopok módszer marad. Belenéztem origin karakterbe, ott még jobban borul a dolog. RP-vel futottam el a börtön kapujáig. 90%-ban ugyanazokat mondhatja minden szituációban, mint a custom, amik eléggé ellentétesek a RP-only szövegeihez képest. Kapu esemény megbeszélésénél ott volt ugyan a default, de ha teljesen én játszanám őt, azt a szöveget nem használnám.

Valószínűleg egy 2./későbbi végigjátszásnál jobb lenne már az élmény, de az a baj, hogy egy ilyen nehéz ismerkedés után nem sok kedvem van egynél többször leülni elé.

Lehet egy sima self-insertes mágust kéne indítani, de az meg olyan unalmas.