28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Új gép és bővítés - tippek és tanácsok



Írd ide hozzászólásod:

gregmerch
gregmerch [3766]
Világ életemben Intel processzoraim voltak, most is azok vannak, de be kell lássam, hogy a kékek most falba ütköztek. Komoly gyártástechnológiai gondjaik vannak, cca hatodszor adják el a 14nm-es lapkákat kicsit f*ngreszelve. Eközben a vörösök ontják magukból a 7nm-es architekturákat, és talán először valóban jelentősen erősebb, és főleg olcsóbb CPU-kat dobnak ki, mint az Intel. Persze ez nem ilyen egyszerű, de egy 600-750ezer forintos Intel Core Extreme rosszabbul teljesít a teszteken jelenleg, mint egy 130-180ezer forintos Ryzen. Ha most raknék össze konfigurációt, erősen hajlanék a vörös + zöld kombinációra.

GPU téren az nVidia meg mindig jobb választás szerintem, de az AMD még nem hozta ki a csúcs kártyáit, egyelőre a fő fogyasztói bázist jelentő középkategóriában domborít, de ott egész jól. Viszont árban megintcsak jobbak, és ugye a Ryzennel egy Navi vagy másik AMD kártya idealisabb módon tud együttműködni. De amennyire én látom, most a Ryzen proci - GeForce kártya kombó lehet a legjobb választás. Mondom meglátásom szerint, és most! GPU-ból a 1660 Ti elég erős, de hamarosan jön a 1650 Ti is (abból egyelőre csak sima verzió van), de árban magasabbak a Navi kártyáknál. Az RTX-ek sokkal drágábbak (és erősebbek is), de nem tudják jelenleg azt, amiért ennyibe kerülnek. Hangsúlyozom, tapasztalatom szerint.

Memóriából a G.Skill brand nagyon jó termékekkel rendelkezik, nekem is olyan van. Ez most az egyik legjobb, nyugodtan válassz ilyet. Persze vannak mások is, de ebben nem nagyon fogsz csalódni.

HDD-ből nekem vagy WD, vagy SG volt mindig, ez a kettő vált be. Itt is van másik jó márka, de egyikkel sem lősz szerintem mellé. SSD persze erősen ajánlott a rendszernek, no meg egy-két játéknak, így (legalább) 256GB-osat javasolnék. Patriot, Samsung, ezek voltak és vannak nekem, mindegyik rendben van.

Ha nem bízol a beépített WiFi adapterben, lehet 25-30ezer forintért nagyobb antennás, USB csatlakozósat kapni, de ezt tényleg csak akkor érdemes megvenni, ha az alaplapra épített nem megfelően működik, addig nem.

Amin szerintem ne spórol, az a hűtés, és a táp. Mindegyikből kell a jó minőségű és teljesítményű, főleg, ha idővel bővíteni, vagy most kicsit tweakelni-tuningolni akarsz. Nem érdemes pöcc-röffre belőni a táp teljesítményét, érdemes 150-200W-ot rahagyni. Ismét mondom, szerintem! A hűtést meg ugye nem kell magyarázzam.

A Sityi által írt lista nagyon korrekt minden tekintetben. Én csak a GPU-t cserélném 1660 Ti-re, és egy időtálló, jó ár/érték arányú gépet kapnék. Utoljára írom, szerintem!

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Barthezz
Barthezz [54713]
Köszi szépen, ilyesmi listát vártam! Pár kérdésem lenne hozzá, így már én is konkrétabban tudok a témához szólni, persze laikusként, szóval sorry, ha írok pár hülyeséget is.

- Világ életemben Intel procit használtam, biztosan jobb AMD-re váltani? Korábban az Intel megbízhatóbb volt és azt preferálta a fejlesztők többsége is. De ahogy mondtam, leragadtam az 5-10 éves infoknál és még mindig az i5 vs. i7 él a fejemben, mint választási alternatíva a középkategória és a csúcs között.
- Memória esetén régen a Kingston / Kingmax volt a legjobb, az általad írt márkáról nem hallottam még, de itt elfogadom igazából kérdés nélkül is, hogy ezt érdemes.
- Videokártya esetében pont pár éve írtátok többen, hogy az nVidia a támogatottabb és megbízhatóbb a Radeon-nal szemben, ekkor vettem meg Creatól a GTX760-at, ami tökéletesen működik azóta is és ennek köszönhetem, hogy a 10 éves konfigom még mindig alkalmas - ha kompromisszumokkal is - a mai játékok futtatására. Most megint a Radeon a jobb választás?
- HDD: Itt lenne a legfőbb kérdésem, ugyanis itt mindig is a WD volt a csúcs, a Seagate csak másodhegedűs volt utána, nagyon régen pedig, még a 2000-es évek elején a Seagate HDD-im mind tönkrementek, a WD-k sohasem. Nyilván azóta eltelt sok idő, de ez belém ivódott, hogy HDD esetén kizárólag WD-t szabad venni. Biztos jó választás lenne a Seagate?
- A wifi-adapterről nem írtál, ez be van építve az általad írt alaplapba? Illetve a wireless kontroller vezérlő is?

Az összeg, amit írtál, teljesen korrekt, így akkor a 2-300 közötti sávot jól lőttem be. Monitort nem tervezek venni, a jelenlegi 21-es Samsung nekem megfelel, sosem éreztem kicsinek. Nyilván ha egyszer majd cserélem, akkor nagyobbat veszek, de mivel nincs baja és csak casual játékos vagyok, így ezt nem érzem most sürgősnek.

Egérből szintén a jelenlegi pár ezer forintos is megteszi, FPS-ekkel egyáltalán nem játszom, ahol jelentősége lenne egy jobb egérnek, a többi játékhoz pedig ott a kontroller.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Sityi
Sityi [1641]
Pont a napokban kérte a kollégám, hogy egy kb. középszintű gamer gépet dobjak össze neki.

Alaplap
ASROCK FATAL1TY B450 GAMING K4

Processzor
AMD RYZEN 5 3600 3.60GHZ AM4 BOX WRAITH STEALTH HŰTŐ VENTILÁTORRAL

Memória
G.SKILL 16GB AEGIS DDR4 3000MHZ CL16 KIT F4-3000C16D-16GISB

Videokártya
SAPPHIRE 11289-01-20G RX 590 8GB GDDR5 NITRO+ OC SPECIAL EDITION PCIE

Merevlemez
SEAGATE BARRACUDA 2TB 3.5" 7200RPM 256MB SATA3 ST2000DM008

SSD
PATRIOT 240GB BURST SATA 3 2.5" PBU240GS25SSDR

Ház
ANTEC NX100 ACRYL FEKETE / SZÜRKE

Tápegység
FSP HYPER S 700W

Ez így kb. 258k. A táp overkill, tudom, de benne akartam hagyni a potenciált, ha később erősebb VGA kerül bele. Egy normálisabb USB-s ac wifi olyan 15k környékén mozog (ami nem nano - asztali gépbe én olyat nem tennék, mert az antennája is így olyan apró, hogy vételi gondok lehetnek).

A "sallang", ha az is kell hozzá:

Billentyűzet
ASUS SAGARIS GK100 MAGYAR FEKETE

Egér
ASUS CERBERUS GAMER EGÉR

Monitor
ASUS VP247QG

Ezek meg kb. 56k együtt. A fenti konfig ezt a monitort bőven kihasználja, egér-billentyűzetnél csak azt néztem, hogy 10k alatt legyen per darab, de valami normális márka, relatíve normális darabja - vannak ennél jobb ajánlatok is, az tény, de azok már 10k fölött vannak igen jó eséllyel, és próbáltam a lélektani 300k összköltség környékén maradni.

Azt hiszem, kiindulási alapnak ez jó lehet.
Barthezz
Barthezz [54713]
Nos, 10 év után elérkezett az ideje, hogy új gépet vegyek, így szokás szerint itt kérnék tanácsot, milyen konfigot állítsak össze és rendeljek meg. Monitor és egér nem kell, minden más egyéb igen. (A HDD-t persze átrakom az előzőből a minél nagyobb tárhely és persze az összes cuccom gyors átvitele érdekében, de ettől még egy SSD + 2TB HDD kell bele.)

Kitételeim: Nem kell erőgépnek lennie, de azért az új játékok korrekt módon, közepes / magas grafikai beállításokon fussanak rajta. Nem sokat játszom, nem is a legcsilivilibb nevekkel és sosem multizom, de időnként kijöhet egy-egy erősebb gépigényű alkotás, ami érdekelhet (pl. TR-sorozat aktuális részei). Az is jó lenne, ha kezelni tudná vezeték nélkül az XBox1 kontrolleremet, valamint amikor félévente pár órára elmegy a UPC kábelnet, rá tudjak vele csatlakozni a telefonom mobilnetjére, szóval ilyen wifis kapcsolódási lehetőség is legyen benne, mint ami a laptopokba, notebookokba alapból be van építve.

Anyagi keret: Nem követem jó ideje a hardver piacot, így lövésem nincs, a fentieket mennyi forintból lehet megvalósítani, de olyan 2-300 ezer körül lőném be mondjuk a keretet, nem kriptovalutát akarok bányászni vele, hogy félmilliót költsek rá.

Előre is köszi a tippeket!

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"

Vissza

Fórumszabályzat