Fórum » Nem számítástechnikai témák
Minden, ami futball - Focisarok
Ezen miért csodálkozol abban az országban, ahol a Kedves Vezető hobbijába számolatlanul döntik a közpénzt, ha szakorvosi rendelést keresek meg felköthetem magam? Erősen tettek azért eme sport közutálat tárgya miatt. Sajnálom, mert én konkréran szeretem a focit, de azért tényleg működhetne piaci alapon, lásd angol klubok. Ott a klub hitelt vesz fel pld. stadion építésre.
Facebookon fel vagyok iratkozva a Telex csatornájára. Az utóbbi napokban nyilván született ott is egy csomó cikk, illetve ehhez kapcsolódó bejegyzés a magyar válogatott mérkőzéséről. Véletlenszerűen megnyitottam az egyik ilyennek a kommentjeit. Nem számítottam túl sok jóra, de az a fröcsögés, utálat, amit ott tapasztaltam a kedves hozzászólóktól, még így is megdöbbentett. Pedig csak éppen beleolvastam, de el is ment a kedvem rögtön. Mintha nem is érdekelné őket, hogy az aktuális címvédő ellen játszottunk, csak azt nézik, hogy a 0-3 az már megalázó eredmény. Lerí továbbá az is, hogy ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége magát a meccset sem látta egyáltalán, tényleg csak a végeredményből "tájékozódik", mert ugyanazokat a panelmondatokat hajtogatják, mint tíz vagy húsz éve. Akkoriban még talán meg is állta az a helyét, hogy mondjuk a magyarok "hármat nem tudnak passzolni egymás után", de ez már szerencsére rég nem igaz a válogatottra, nyomás alatt most is bátran hoztuk ki a labdát hátulról, nemcsak előrevágtuk ész nélkül, stb. Mindezek ellenére az emberek egymásra licitálva írogatják a fenti marhaságokat, amik aztán több százas, sőt ezres mennyiségű lájkot kapnak. És akkor ez még csak a Telex volt, a 444 kommentszekciójába bele se merek nézni.
Persze mit is várjak el a pórnéptől ott, ahol a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a torna előtt kijelentette, hogy a portugálok nem jobbak, mint az előző Eb-n, sőt inkább gyengébbek, mert Ronaldo csak öregebb lett azóta. Ilyen éles szakmai meglátás után nyilván mindenki győzelmet várt most a csapattól, kiindulva a múltkori döntetlenből.
Persze mit is várjak el a pórnéptől ott, ahol a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a torna előtt kijelentette, hogy a portugálok nem jobbak, mint az előző Eb-n, sőt inkább gyengébbek, mert Ronaldo csak öregebb lett azóta. Ilyen éles szakmai meglátás után nyilván mindenki győzelmet várt most a csapattól, kiindulva a múltkori döntetlenből.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Na, két nap kellett ahhoz, hogy egy ismerősömnél belefussak a klasszikus Gálvölgyi-féle humorvilágbajnokság-győztes focis jelenetének a magyar-portugálra való implementálására. Emlékszem, amikor először láttam azt a csodát, már kisgyerekként is iszonyú kínosnak gondoltam.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 06:43
- Szét*** az ideg [5553]
- 18:27
- Helyzetjelentés [157644]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
