Endure. In enduring, grow strong.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Helyzetjelentés Extra
Ja, hát nem kell külön ecsetelni az összevisszasságot. Kásler és Nyunyóka néni neve garanciát jelent a szakmaiatlan, átgondolatlan, "dobjuk a gyeplőt a lovak közé, és ha baj történik, akkor a lovak (orvosok) voltak a hülyék meg a hibásak" döntésekre. (Persze ők csupán az arcok a döntések mögött; bár sokatmondó, és egyben eléggé elszomorító is, hogy ennyire nyilvánvaló módon oda nem való emberek ülnek ezekben a pozíciókban (is).)
Köszi, így akkor már értem. Gondolom nagymamám körzetében kevesen kérhettek akkor most 3-ikat és ez lehetett az ok. Csak alapból tényleg úgy jött le, hogy egyáltalán nem olt és ezt erősítette meg a regisztráció is, ahol csak oltópontra lehet foglalni. Ettől még mindenesetre a kormánykommunikáció siralmas, innen és egyéb nem hivatalos forrásokból kell megtudni mindent. Bár az oltással és a COVID-dal kapcsolatos egyértelmű tájékoztatásra fordítanák azt az energiát és pénzt, amit az LMBTQ közösség, Brüsszel, Soros, Gyurcsány, Karácsony vagy most a sláger Cseh Katalin ellen mozgósítanak... 

"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Nem mindenhol irányítanak oltópontra. Tudok olyan esetről (nem is egyről) másik fórumról, ahol olt a háziorvos, azonban megvárja, míg összegyűlik hat ember (hogy ne vesszen kárba az oltásból - Pfizerből -, mert egy ampulla hat adagot tartalmaz), és akkor hívja be azokat, akik jelentkeztek harmadik oltásra nála.
Endure. In enduring, grow strong.
Újra beszéltünk a háziorvossal és bár az első 2 oltást ő adta be nagymamámnak, mondta, hogy a 3-ikat nem ő fogja, hanem az oltópontra kell regisztrálni. Meg is tettük holnaputánra.
Úgyhogy totális félretájékoztatás megy a kormány részéről, a saját szabályaikat képtelenek világosan kommunikálni. A 3. oltási kör ez alapján az oltópontokon történik, a háziorvosoknak nincs közük hozzá. Totál nem erről volt szó eddig, hanem hogy mindenki ott kapja a 3-ikat, ahol az első 2-t. De a lényeg, hogy megoldódott. (Mondjuk arra kíváncsi vagyok, egy egyedülálló, család nélküli idős, akinek nincs ügyfélkapuja, hogyan regisztrál kórházi oltópontra...)
Így viszont teljesen nem értem, minek az eljárásrend a háziorvosoknak, ha nekik is az oltópontra kell irányítaniuk, ott meg van oltóorvos, aki eldönti, mi legyen a 3. adag. Én amúgy így majd bajban leszek, mert egy idegen orvost kell majd meggyőznöm arról, hogy kizárólag Pfizert vagyok 3-iknak is hajlandó elfogadni. Persze nekem ez még odébb van, messze még a 4 hónap lejárta, addig talán észszerűsödik az egész és rájönnek, hogy nem lehet a Pfizeresekbe beleerőltetni 3-iknak semmi mást, mivel semmiféle empirikus tapasztalat, kísérlet nem volt ilyenre az egész világon, hogy 2 mRNS-re adjanak egy más technológiájú 3-ikat. Csak fordítva kísérleteztek ilyennel, de akkor sem 3., hanem 2. oltásként...

Köszi. A háziorvosával beszéltünk kb. 1 hete, de azt mondta, nem tud semmit az egészről, mert nem kaptak semmilyen tájékoztatást. Azóta a hasznavehetetlen mindent mindennel táblázatot kapták meg, az oltás / regisztráció menetéről továbbra sem kaptak valószínűleg semmit. Amúgy azt gondoltam eddig, hogy itt is alap-regisztráció van, mint az 1. kör előtt, de olyan most nincs, csak úgy lehet regisztrálni 3. oltásra, ha mellé időpontot is foglalunk, méghozzá kórházi oltóponton. Viszont így akkor nagyon félrevezető volt a kormánykommunikáció, amiből az jött le, hogy a regisztráció feltétele a 3. oltásnak. De miért is lepődöm meg ezen, az egész járvány alatt nem tudtak / nem akartak semmit érthetően, őszintén és politikai szándéktól mentesen kommunikálni...
"Utcára nyílik a kocsmaajtó, kihallatszik belőle a MaCSkáS FaDíSZ"
Most a kedvedért utánanéztem, egyértelműen kommunikálják hogy aki nem tud magának foglalni, az a háziorvosától kérjen időpontot.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Ha a háziorvosával "le lehet beszélni", akkor a háziorvosát fel is lehet hívni, nem?
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Egy nagyon fontos kérdésem lenne, mert ezt a 3. oltás időpontfoglalást sikerült megint teljesen ellentmondásokkal telivé tenni, a híres COVID-os központi telefonszámon pedig megszakad a vonal, ha beszélni szeretnék egy ügyintézővel. De ezen már meg sem lepődök, képtelenek bármit is normálisan megcsinálni és megszervezni...
Szóval 84 éves nagymamámnak szeretnénk időpontot foglalni a 3. oltásra. Mivel Shinopharm-ot kapott tavasszal első 2-nek, ezért mielőbb szeretnénk, ha kaphatna 3.-nak Pfizert, amivel már tényleg védett lenne a jelenlegi valószínű nulla felé konvergáló védettség helyett. Ügyfélkapuja nincs, de nekem igen és tudok az ő TAJ-számával foglalni. Csakhogy itt a bökkenő.
A kormány, nyunyóka nagyi és többi egyéb csatlósuk többször is világosan a következő 2 tájékoztatást adták:
1. Aki kér 3. oltást, az minden esetben ott kapja meg, ahol az első 2-t is kapta. Ez nagymamámnál a háziorvosa.
2. Aki kér 3. oltást, minden esetben regisztrálnia kell időpontot az EESZT oldalon.
És itt jön a bökkenő. Az EESZT-ben kizárólag a kórházi oltópontokra tudok időpontot foglalni, nagymamám háziorvosi rendelője nem jelenik meg a listában. Így most patthelyzetben vagyunk, nem merünk neki a kórházi oltópontra foglalni, mert ezzel vétünk a fenti 1-es szabály ellen és ezzel eleshet a 3. oltás lehetőségétől. Odamegy az oltópontra szegény és még a végén elhajtják, hogy neki nem oda, hanem a háziorvosához kell mennie. Ahova viszont nem lehet foglalni... Nem beszélve arról, hogy a háziorvosával le lehet beszélni, hogy Pfizert kapjon, míg az oltópontokra lehet ki van adva parancsba, hogy oltsák el a nyakunkon maradt 3 millió kínait, akkor is, ha úthengerrel mennek át rajtuk, hogy nem azt kérik, így ha odamenne és beoltanák, akkor lehet, 3.-iknak is a kínait kapná és ezzel adnánk a szarnak egy pofont.
Mivel a központi tájékoztatóvonal egy kalap használhatatlan szétszakadó fos, így jobb híján itt kérdezem meg: Mégis mit kell tenni ebben a helyzetben, hogy nagymamám megkaphassa a 3. (valójában 1. igazi) oltását? Hogyan regisztráljunk be a háziorvosához?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]