"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Helyzetjelentés
Ez tényleg nem hangzik túl jól, sajnálom, hogy ez történt. A legsúlyosabb kórt legyőzte, ami a legfontosabb, csak hát a szétbombázott immunrendszer miatt ez lett a mellékhatása. Remélhetőleg mostantól tényleg több pénz fog az egészségügybe kerülni és ő is jobb és korszerűbb kezelésekhez, valamint gyorsabban fog tudni hozzájutni. Mivel úgy tudom, ennek a betegségnek a túlélési ideje hosszú, abban is lehet bízni, hogy az orvostudomány fejlődésével később akár jelentősebb állapotjavulás is elérhetővé válik. (Ld. pl. a HIV esetét, ami 20 éve még halálos kór volt, most pedig már teljesen tünetmentessé tehető életminőség romlás nélkül és a korszerű terápia nemcsak az igazán gazdagoknak hozzáférhető, hanem bárkinek.) Kitartást, de ami a legfontosabb, hogy itt vagytok mindannyian továbbra is egymásnak a lányoddal, édesanyáddal és vele.
Futólag néztem utána, a barcelonai magyar nagykövetségre kellett volna menni. De valószínűleg nem lehetett volna simán ügyfélkapun megoldani az átjelentkezést. Most meg már mindegy is. Örülök, hogy nélkülünk is meg lett a 2/3
Dióhéjban a nejem állapota: 15 éve diagnosztizálták szklerózis-multiplex-szel, ami a járására ment rá elsősorban, 5 éve meg leukémiával. Őssejt-átültetés lett a vége 2 vagy 3 kemoteriápia után, ami a leukémiát elvileg rendbe hozta, cserébe a SZM-et beindította. Vagy beindult volna amúgy is, ki tudja.
Jelenleg 13%-os egészségi állapotban van, ami azt jelenti, hogy még éppen el tudja látni magát, de azt is korlátozottan - egyedül már nem tud felöltözni, főzni, fürdeni, stb. A házban amúgy el van, fürdőbe, wc-be felszerelt kapaszkodókkal, meg rollátorral tud közlekedni.
Egyébként úgy éljek, a választások után mintha jobban lenne ő is

Dark Archon
Igen, a külképviseleti szavazás nagyon el volt lehetetlenítve, de szerencsére tisztán belföldön meglett a 2/3 így is. Spanyolország pedig tényleg jó hely! Ha nem indiszkrét kérdés, nejed esetén a korábbi betegség tért vissza, vagy más jellegű? Remélem, nincs olyan nagy baj és mielőbbi gyógyulást kívánok neki! Talán ez a megváltozott hazai közhangulat neki is segíteni fog!
"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Én se szeretem a pezsgőt, de abból mondjuk adhattál volna egy kortyot
Én "sajnos" Spanyolországban töltöttem a tavaszi szünetet lányommal, és édesanyámmal. Bár kérhettük volna a szavazást Barcelonába, egy 2*100 km-es utat harmadjára nem vállaltam volna be csak amiatt. Meg egyébként is valszeg a kutyákra húztam volna.
Nejem sajnos az egészségi állapota miatt nem tudott velünk jönni, így keserédes, de remek tavaszi nyaralásunk volt vidámparkkal, akváriummal, állatkerttel, tengerparti sétákkal és kiváló kajákkal. Már ránk fért.

De van, de csak bejelentkezve láthatod.
Én 16+ éves Szent István pezsgőt ittam meg. Még 2009-ben kaptam, sose voltam pezsgős, azóta ott volt a polcomon, mert szép az üveg és sose tudtam, mikor bontsam meg. Nos, a tegnap este volt ez a nap és szimbolikus, hogy idősebb volt a pezsgő, mint a NER 16 éve és hát Szent István is a Nyugat felé fordulás jelképe.
Szüleimmel videohívásban voltunk, koccintottunk képernyőn át, ők is pezsgőt bontottak, öröm és bódottá.
Én 16+ éves Szent István pezsgőt ittam meg. Még 2009-ben kaptam, sose voltam pezsgős, azóta ott volt a polcomon, mert szép az üveg és sose tudtam, mikor bontsam meg. Nos, a tegnap este volt ez a nap és szimbolikus, hogy idősebb volt a pezsgő, mint a NER 16 éve és hát Szent István is a Nyugat felé fordulás jelképe.
Szüleimmel videohívásban voltunk, koccintottunk képernyőn át, ők is pezsgőt bontottak, öröm és bódottá.

"évtizedeken át a légkörbe mérget vetettek, ezért lett különösen fontos, hogy értéket teremts"
Még nincs poltopik, de azt hiszem már szabad ilyen véleményt írni és azt hiszem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy Magyarország ma kapott egy második esélyt és az utolsó pillanatban.
Mindenkinek hatalmas köszönet, aki hozzájárult ehhez!
MP győzelmi beszéde bizakodásra ad okot, bizalommal telve remélem, hogy végleg levetjük magunkról a szervilizmust, a mutyizást és a többi, múltból hozott mintát.
Hiszem, hogy ez most a valódi rendszerváltás.
Szép estét mindenkinek!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 20:16
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1609]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]