Új gép és bővítés - tippek és tanácsok
Kiszereltem az egyik első Noctuát és a bennmaradót letettem a legalsó pozícióba. Majd levettem a 2 házventi fordulatát 50%-ra. Szuper csendes lett a gép és a GPU is 60 fok alatt maradt játék alatt. Most már teljesen elégedett vagyok a géppel, szépen megy eddig minden 4K-ban. Bízom benne, hogy az 5600X is még bírni fogja a strapát pár évig!
4070 Ti fogyasztásnak nagyon örültem annó, mert nem kellett cserélni a 600-as tápot. Dehát eltelt megint 3,5 év és viszketett a tenyerem.
Noctua ventikkel most még nem vagyok kibékülve, mert bejött velük egy alig hallható idegesítő hang. Majd megpróbálok rajta még kicsit barkácsolni, ha egyszer lesz rá érkezésem. Sok évvel ezelőtt imádtam ezt a gép bütykölést, de most 1 hétig készítettem fel magam lelkileg erre a 3 órás műveletre. Ráadásul ami logikusnak tűnt felszerelési irány a videókártyán a támasztó rúdnak, az végül nem lett jó és rossz felé néz a megszorító csavar. Csak kézzel tudtam meghúzni. Az addig fog baszkurálni fejben, hogy végül kiszerelem majd az egészet és megfordítom. 
Noctua ventikkel most még nem vagyok kibékülve, mert bejött velük egy alig hallható idegesítő hang. Majd megpróbálok rajta még kicsit barkácsolni, ha egyszer lesz rá érkezésem. Sok évvel ezelőtt imádtam ezt a gép bütykölést, de most 1 hétig készítettem fel magam lelkileg erre a 3 órás műveletre. Ráadásul ami logikusnak tűnt felszerelési irány a videókártyán a támasztó rúdnak, az végül nem lett jó és rossz felé néz a megszorító csavar. Csak kézzel tudtam meghúzni. Az addig fog baszkurálni fejben, hogy végül kiszerelem majd az egészet és megfordítom. 
Én is így voltam, a VGA mellé kellett új táp, akkor meg már házat is cseréltem

Dark Archon
Nem öregedett jól ez a bejegyzés, mert csak lecseréltem a videókártyát.
Nem bírtam magammal és gondoltam, hogy ha ki tudom tolni a gép élettartamát még 2-3 évvel, akkor csak meglépem. 425k-ért sikerült behúzni 4 év garival egy GIGABYTE GeForce RTX 5080 GAMING OC-t és mellécsaptam egy RM850x Corsair tápot is. Ha szerencsém van, akkor ez a konfig most kitart még jó ideig. Ha nem, akkor meg max dobok bele egy 5800X3D-t. De remélhetőleg nem lesz rá szükség!
Nem bírtam magammal és gondoltam, hogy ha ki tudom tolni a gép élettartamát még 2-3 évvel, akkor csak meglépem. 425k-ért sikerült behúzni 4 év garival egy GIGABYTE GeForce RTX 5080 GAMING OC-t és mellécsaptam egy RM850x Corsair tápot is. Ha szerencsém van, akkor ez a konfig most kitart még jó ideig. Ha nem, akkor meg max dobok bele egy 5800X3D-t. De remélhetőleg nem lesz rá szükség!Mivel pusztulat árak vannak és gyönyörűen fut minden új játék továbbra is, így letettem a gépfejlesztésről. Ezért megleptem magam 3 Noctua ventivel, hogy mégiscsak kapjon valamit a kis drága. Az első ventik felől már jó ideje hallható kerregés, ami csak akkor idegesít, ha ott vagyok közvetlenül a gép mellett. De jobb a békesség, inkább cserélem mind a hármat.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]