Örülök, hogy van egy vietnami hozzászólónk is a topicban. Én is azt kérdezem, hogyan kerültél ilyen messzire otthonról (mármint ha most Magyarországon vagy)? És gratulálok, hogy ilyen jól megtanultad igencsak nehéz nyelvünket!
Csatlakozom Guarhoz: nagyon szívesen hallanék történeteket, amiket a rokonaid meséltek a háborúról.
Két megjegyzés ahhoz, amit írtál:
Igen, minden eddiginél gyengébb lett az amerikaiak veszteségtűrő képessége. Ennek szerintem egyetlen igazi oka van: a szélsőségesen érzelgős és hisztérikus amerikai közvélemény (ennek okai sokrétűek, most nem megyek bele). Ha amerikai bombáktól iraki civilek ezrei halnak meg az otthonaikban, az nem tudja meghatni őket (az "elkerülhetetlen veszteség"), de ha valahol Amerikától sokezer kilométerre az amerikai expedíciós erőknek harcban megölik néhány katonáját, akkor máris hatalmas érzelmi és gyászhullám önt el minden "igaz amerikai hazafit". És ha érzelmileg stimulálva van, az amerikai nagyon agresszív. Még annak is fennáll a veszélye, hogy képes a következő választásokon leszavazni a háborút elindító elnököt. Ettől pedig nagyon fél a kormány. Írtam már valahol, hogy ha egy harcoló félnek az elsődleges (!!!) céljai között az is szerepel, hogy a lehető legkisebb legyen a vesztesége, az azt jelenti, hogy az ellenséges hadseregnek és a civil lakosságnak a szokásosnál sokkal nagyobbak lesznek a veszteségei. Amerika sajnos egyre jobban elment ebbe az irányba.
Egyetértek azzal is, hogy Vietnamban az amerikaiak a kivonulással a még nagyobb kudarcot és veszteségeket akarták elkerülni. Azt a háborút az adott körülmények között nem lehetett megnyerni.
-- Censored --
).