28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Silent Hill 2



Írd ide hozzászólásod:

Reapest
Reapest [3313]
Én is pont erre gondoltam! James elmegy Silent Hillbe, de ezt a Silent Hill-t teljesen el kell különíteni a játék első részének városkájától, különben alapból gondban vagyunk. Ez olyan, mint egy téma és rá a variációk: az 1 teljesen független a 2-től, és a 3 is egy független rész lesz (így nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyes részek szereplői számára nem léteznek a többi rész szereplőli). Bár az igaz, hogy a készítők ígérték, hogy a 3-ban felfednek a játék világával kapcsolatban olyan dolgokat, titkokat (mi is történt, mik ezek a rémek), amelyek univerzálisak, az egész sorozatra értendőek.
Minden esetre James járt Silent Hillben. Egyszer Maryvel. Másodszorra már csak egyedül. Ugyebár elkezdődik a játék, olvassa a levelet, majd a játékos azt hiszi, vége a levélnek. Aztán a végén kiderül, hogy van még belőle. És a játék ugyanott ér véget (a parkolóban - pontosabban az egyik befejezésben még jól belehajt a tóba . Ő csak a parkolóban volt, nem járt a városban. Az, hogy bűntudata ilyen formában jelent meg az azonban valóban a város varázsa, mint ahogy ez a mini-játékból, a Born From a Wishből, ki is derül: Maria csak azért jött létre, hogy Jamesnek legyen - úgy, ahogy akarja, és csak akkor, ha akarja.
A kislány azért kellett, hogy legyen valaki, aki végig arra ösztönzi, hogy feleméssze magában a Mary szálat (a játékos eljussan Mary-ig, az igazságig). Az idegbeteg muksi pedig azért kellett, hogy James megölje: újra át kelljen éreznie teljes valójában azt a bűntudatot, ami egy ember megölésével jár.
Egy valamit nem értek: miért van James emlékében az, hogy Mary holttestét végigviszi a börtönön (látszanak a rácsok az ablakon). Tény, hogy ez az elem feltűnik akkor, amikor a legnagyobb poént lelövi a játék, azaz annál a résznél, amikor Mariát Jamestől a börtön rácsai válasszák el. Ami itt érdekes: Maria van bezárva - James tartja fogva igazából. Hiszen az egész csak illúzió, így a cella sem valódi, csak James fejében él.
Remélem érthető, amit írtam, mert most csak úgy viharzottak elő a fejemből a gondolatok, ahogy ez-az eszembe jutott az utolsó Silent Hillben eltöltött óráim óta.

Igazából ha most történet szempontjából játék toplistát kellene állítanom, ez a játék első helyen állna, az FF7-tel holtversenyben - mind2 japán, és Japánban még ezer ilyen játék van, ami hozzánk eljut, azok csak morzsák, bár tény, hogy a legértékesebbek.
Tehát nyugodtan állíthatom, hogy ez a kedvenc játékom.
Ami nagyon tetszett benne: a Mariás befejezés (amikor Maria is lightosan köhögni kezd a parkolóban), a Lakeview Hotel 'Panorama Hotel' jellege (szeretik a készítők Stephen King bácsit, még a pincében lévő kazán is bekerült a játékba enyhe utalásként , és az, amikor a múzeum padlóján lévő lyukon keresztül lezuhanunk, majd zuhanunk másik résen tovább, és tovább, és mélyebbre, és egyre mélyebbre. Hihetetlenül parás ebbe belegondolni (egyébként itt is látszik, hogy az egész csak James képzelete szüleménye). És van még sok-sok apró elem benne ami miatt a kedvencem lett. Köztük egy személyes flash is, a játék legelső szobájában, a parkoló melletti retyóban, de ez tényleg személyes, ezért ha akarnám se tudnám most leírni, ráadásul héberül minimum olvasni tudni kell hozzá. Aztán, hogy ez miért került bele, nem tudom. Talán tényleg engem akartak sírba kergetni a készítők - hmmm... meg kellene tőlük tudakolni.
hartyi
hartyi [41]
A történethez. Én is csak olvastam valahol:
A játékban szereplő emberkék mindannyian az ideggyógyintézetben vannak. Mindannyian megfelelően ketyósok, de a legdurvább a mi kedves James-ünk, aki a felesége halála után (ugyebár ő segített át a másvilágra) felépített magának egy külön világot. James a bűntudata miatt őrült meg és találta ki Silent Hill-t, tehát az egész cuccos James fejében játszódik.
Ez az alaptörténet tetszik a legjobban azok közül, amiket eddig hallottam, bár állítólag sokat segít, ha az ember végignyomta az első részt is... erre sajna eddig nem volt módom, mert PC-t használok (no meg Psion-t, de azon éppenhogy elfut egy c64 emulator ).

______________________

Vissza

Fórumszabályzat