Ami viszont nagyon jó volt benne az az, ahogy a trilógia mondanivalóját ábrázolták benne. Sarah Connor végig a "nincs végzet, csak ha magad is bevégzed" mondás nevében harcolt, hogy elkerülje az ítélet napját, és ennek a mondásnak a nevében nevelte fiát is. John hitt is ebben - és ugyebár egyébként sem volt semmi kedve olyan végzethez, amiben egy poszt-nukleáris
világban harcol a robotok ellen. Csakhogy amikor a T2 végén megsemmisítették a kart és a chippet, akkor azt hitték, vége a rémálomnak, és nem jön el az ítélet napja. De az a robotkar + chip a jövőből jött (tehát a jövő teremti meg a jelenben saját magát, ez egy picit furcsa - és ilyen bukfencből rengeteg van a trilógiában, ami nem összeegyeztethető a szabad sors fogalmával).
A cél, amelyről álmodtak, az ítélet napjának elkerülése, nem megvalósítható, amit Swarci ki is jelent a T3-ban, és az a szép ebben a filmben, hogy John Connor ezt nem hajlandó elfogadni egészen az utolsó percig, amikor ráébred, hogy máris itt van az ítélet napja, és mindaz, amiben anyja és őmaga hitt, és amiért harcolt, teljesen értelmetlen. Ez tetszett nekem nagyon ebben a filmben.