Nem magamra vettem, hanem a környezetemre. És személyesen nem is vettem magmra, de ha egy ember azt a környezetet fikázza, amiben én vagyok, de annak aki ír róla halvány fingja sincs arról amiről ír, akkor az ember egy kicsit feszült lesz.
Tudom, hogy nem rám célzott, nem is magamra vettem, csak láttam, hogy abszolút halvány fingja sincs arról amiről írt, csak előkapta az egóját és kész. De az én környezetemben rengeteg ilyen "igénytelen" van, mivel a zenei izlésem következtében rocker és punk körökben mozgok.
Bár nem írta le, szerintem főleg ezen szubkultúrába tartozókra célzott. És amilyen körben az ember nem simert, abban ne kritizáljon.
VAN igazság abban, amit Gerry mond, csak szerintem hihetetlen undorító módon fogalmazta meg az egészet. Igazándiból csak ennyi a bajom, ezen basztam föl magam.
Annak aki tablettás bort iszik, azért issza mert neki az jó. Utálom a bort különben, de egyszer vettünk 200 Ft-ért egy üveg Zalagyöngyét és olyan rohadt finom volt, hogy egyedül ittam meg az egészet. Pedig az se 6 puttonyos Tokaji Aszu volt.
Drága a pia, spóroljak rá. Hát igen. Csak itt megint elő jön az, hogy nem mindneki tud spórolni, ugyanis nincs miből. Ez megint nem én vagyok, mivel én iskola idő alatt is egy héten egyszer tudok melózni, amiből megvagyok arra a hétre. De nagyon sokan nem tudnka spórolni.
Na mindegy. Ez még biztos folytatódni fog egy darabig. Most így ébredés után még nem igazán tudtam összeszedni a gondolataimat.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 10:14
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [78]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]