Dune Emperor: mikor kapjuk meg???

Blei... hidd el nagyon, nagyon sajnálom. én komolyan csak azért mondtam, mert azt írtátok,hogy ma postázzák. Nem akartam semmi rosszat, de most kicsit bűntudatom van. Te annyira szeretnéd ezt a játékot, annyira fanatikus RTS hívő vagy (más oldalakról sejtem), hogy megérdemelted volna. Ne haragudj rám.
Másrészről fel vagyok hábordova, ugyanis azért hívtak fel, mert postázzák ma (pénteken) tehát ott KELL lennie a cuccnak. Azon kívül fel is hívtad őket, akkor meg aztmondták mehetsz.
Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam a beszólásommal.

Szeretnék elmesélni nektek egy kifejezetten érdekes történetet. Kérlek titeket, olvassátok el figyelmesen, és fejtsétek ki véleményeteket ezzel kapcsolatban.

Ma történt. Délután. Itt nézelődtem a PC Dome fórumán és üzenetről üzenetre böngésztem a sorokat. Ezután megpillantottam ra2sp üzenetét: "Miért nem mentek be érte?". Hirtelen hatalmas világosság gyúlt elmémben, sé megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy ha már a posta miatt jönne később, miért nem mehetnék be én érte Magam? Természetesen nem vagyok komplett őrült, ezért rögvest telefont ragadtam, előkaptam a polcon porosodó Firestorm dobozt és izgatottan kikerestem az Ecobit korlátolt felelősségű társaság telefonszámát. Izgatottan pötyögtem be a számot. Érdektelen, unott férfihang makogott a telefonba valami olyasmit hogy "hááló ekobbit káefté". Tiszteletteljesen elmondtam neki óhajom, miszerint felmerült az ötlet az előrendelők körében, hogy akár személyesen is elmennének a játékért - megkérdeztem, hogy ez lehetséges-e? Egy pillnatig az illető halgatott majd a lehető legnagyobb természetességgel felelte: - Igen - Kellemes borzongás futott végig a hátamon. Természetesen nem felejtettem el rákérdezni a címre és az időpontra. Felvilágosított, hogy természetesen a Wesselényi utcába kell menni és négykor vége a munkaidőnek. Rápillantottam az órára. Három óra. Ennyire még talán sohasem siettem sehova. A gépet egy gombnyomással kikapcsoltam, kiöntöttem a ruháim a szekrényből és felkaptam valamit, felhúztam az előszobában heverő cipőimet, megragadtam a táskámat - amibe villámgyors mozdulattal belesöpörtem az Emperorra kikészített pénzt és elviharzottam hazulról. Annyira siettem, hogy mindent nyitvahagytam, csak az ajtót zártam be. Lerohantam a hegyoldalon a villamosmegállóig. Három óra volt. A fickó a telefonban megmondta, hogy négyig oda kell érnem. Ez most élet-halál kérdése - gondoltam. Itt állok Hűvösvölgyben, a Wesselényi utca a hetedik kerületben van. A villamos lassan vánszorgott a megállóba. Unottan - talán a meleg miatt - nyitotta ajtóit. Felpattantam a kocsi hátsó részébe. Egy örökkévalóság volt az út. Nem csupán a megállás nélkül ketyegő óra idegeaített, hanem a rettentő hőség is - nem túlzok, ha azt mondom, hogy a kocsiban több mint harminc fok volt. Éreztem, ahogy egyre jobban izzadok. Kezdtem rájönni, hogy nem igazán fogok odaérni időben és a bérletem is egy nappal lejárt már, ezért gyorsan előkotortam a mobilomat és anyámat tárcsáztam. Szerencsére belement, hogy a Mammut-nál találkozzunk és elvisz kocsival. Nagyon rendes volt, ezt megmondhatom. Szóval nagy nehezen becihelődtem a kocsiba. Nem akarom részletezni a fővárosi forgalom borzalmait, de szerintem mindenki tisztában van vele, hogy mi megy a Krisztina körúton és a Nyugatinál. Mindenesetre szerencsésen és időben megérkeztem a Wesselényi utcai Ecobit székházhoz. Innentől kezdődtek a kalandok. Bizonytalanul szálltam ki a kocsiból. Ez a 25-ös szám. Egy lerobbant bérház, oldalt pedig az Ecobit logója díszeleg. Végig a földszinten ezüst színű ablaksor jelölte az Ecobit irodáit, ahova egyszerűen nem lehetett belátni. Nagy nehezen megtaláltam a csöngőt. Várakoztam vagy tíz percet mire végre sikerült kinyitniuk. Odabent kellemes hűvös levegő csapott meg. Eltartott egy ideig, amíg kikövetkeztettem a csengő felirataiból, hogy az Ecobit pontosan hol is van. Becsöngettem. Semmi válasz. Ötödszörre egy nagy melák ember nyitott ajtót és olyan szemekkel nézett rám mintha kísértetet látna. Ismertettem vele jövetelem célját, mire ő zavartan hebegett valamit majd sarkon fordult és elment. Hallottam, hogy valami fejesnek szól. Egy pillanat múlva egy kis, köpcös ember jött felém - kezet egyik sem nem akart fogni, pedig nálam, egyszerű tinédszer számára is bevett szokás - és csodálkozó, értetlenkdedő arccal hallgatta végig mondókámat. - Biztos ide küldték? - Igen, Wesselényi utca, rá is kérdeztem - Jól van, jól van, volt itt egy kis irodacsere. Lemész a Nyár utcába... - innentől egy beszámolót tartott egy második Ecobit címéről. Végülis rájött, hogy nem vagyok hajlandó nekiállni egy másik címet megkeresni, ezért felajánlotta, hogy elkísér. Természetesen hozzávetőlegesen húsz métert kellett menni. Erőteljesen megkopogtatta a fényvisszaverős üveget, mire a széles ajtó csikorogva kinyílt. Hangosan ismertette az ott levő kolegákkal a problémámat. Most már nem arról szól a dolog, hogy megkapjam a játékot - fogalmazódott meg bennem. Körbekérdezett mindenkit, hogy ki beszélt velem telefonon. - Idős férfi hangját hallottad? - kérdezte egy hölgyike, fel sem nézve a monitorról - Nem igazán, inkább fiatal hang volt - Aha.
És ez így ment. - Sanyi, te voltál? - hallottam az emeletről. - Én ugyan nem! - hallatszott a válasz. Kezdett körvonalazódni előttem a végeredmény: nem beszéltem senkivel. Ők nem tudnak semmilyen telefonhívásról. Én, megvallhatom, nem vagyok egy bunkó ember, ezért elnézően bólogattam. A főnök - feltételezem, ő volt az - felkísért az emeletre és mondta hogy várjak. Két emberke társaságában töltöttem a perceket. Egy darabig csak kérdezősködtek, hogy ezt az egészet honnan szedtem. Én, az elkeseredett vevő, elmeséltem nekik is a mondókámat. Amikor meghallották, hogy PC Dome fórum, a pasas - a másik nő volt - harsány röhögésben tört ki, és kioktatott, hogy nem kéne holmi fórumokra hallgatnom. - Én FELHÍVTAM az Ecobitot - mondtam nyomatékosan. Teltek a percek, a főnök persze nem jött. A hölgyike és az úr erre felváltva kezdtek nekem mesélni. - A mi nyilvántartásunk nem alkalmas jelenleg kiksereskedelmi forgalom lebonyolítására bla bla teljes itt a káosz (...na ezt mindjárt gondltam...) bla bla így meg úgy. Nem kellett ahhoz a főnöknek visszajönnie, hogy elküldjenek a búspicsába. A férfi egyre idegesebb lett. A nő végül elmondta, hogy jövő héten postázzák és feltehetően keddre itt lesz. Halovány mosoly jelent meg az arcomon. Keddre - gondoltam. Valahol mélyen tudom, hogy ez a dátum sem igaz. Úgy támolyogtam le a lépcsőn mintha fejbevertek volna. A háttérből még hallottam annak a faragatlan fickónak a szavait, amint a nőnek odaszól: ....miféle fórum... - nyilván úgy gondolta, hogy már messze vagyok. De még hallottam hogy egyszerűen hülyének néz. Elkeseredetten köszöntem el a főnöktől, aki rám sem hederített és odavetett egy viszontlátásra-t miközben valaki mással izgatott párbeszédet folytatott. Levertem mentem ki a kocsihoz ahol már anyám várt. Nem szóltam egy szót sem. Anyám persze elmondta a véleményét, de én csak szófoszlányokat hallottam. Végülis majdnem másfél óra után értem végre haza holtfáradtan az óriási forgalmi dugók miatt. Nem éreztem dühöt. Nem éreztem semmit. Üres volt minden - egy kis elkeseredettséggel vegyült ez a mély üresség. Azt tudtam, hogy az Ecobit nem egy tisztességes cég. De erre nem számítottam.