"Így megy ez." - Kurt Vonnegut
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Anachronox
No, most meg Te értettél félre. Nem gúnyolódni akartam, hanem elejét venni mindenféle pletykának. A pletyka ugyanis így keletkezik: valaki kitalál valamit - akár poénból, mindenféle hátsó szándék nélkül -, másnap meg nyílik egy "Hancu átigazol a VOX-ból a Stöki helyére a PC Formathoz" című topic az Indexen... Két nap múlva meg már Sasa kérdezgeti tőlünk, hogy komolyan átigazolunk-e XY újsághoz. No, ennek akartam elejét venni (a sok munkahely-változtatás kicsit paranoiássá tett). Tudom, hogy nem rossz szándékkal írtad, de én meg nem gúnynak szántam.
Hát igen. Gondolkoztam is rajta, hogy odaírjam-e, hogy nem komoly a dolog, úgy látszik kellett volna. Na mindegy nincs értelme agyalni azon, hogy ki mit gondol komolyan és mit nem. Inkább kipihenem magam, és legközelebb megpróbálok közérthetőbb lenni
. És majd arról álmodok, hogy amit én maró gúnynak éreztem az nem az
.
. És majd arról álmodok, hogy amit én maró gúnynak éreztem az nem az
.Dauby:
Sorry, indulatból írtam, de gondolom, sejted, mit akartam mondani. Egyébként úgy látom, hogy alapvetően különbözik a véleményünk:
"Másrészt pedig a wókszrú állandó esete, ha már megvan, akkor minden elágazásnál bele-belekukkantana az ember, hogy most jobbra vagy balra kell-e először menni, nehogy kétszer végigcaplasson egy-egy pályarészen a játékos. Ez pedig az élvezeti faktort degradálja, a harmadik aligbelekukizás után már szemrebbenés nélkül olvassa tovább az ember, és megy az alapján előre."
Szerintem ez igen durva általánosítás. Ez inkább amolyan "embere válogatja" dolog. Ha nem bírod megállni, hogy ne kukkants bele minden sarkon, akkor valóban jobb, ha le sem töltöd. Ha azonban nem mankóként, hanem végső szalmaszálként használod, akkor igen hasznos dolog. Én nem szégyellem, hogy megszerzem a játékok wókszrúit (bár 90 %-ukba bele sem nézek, a maradék 10%-ba is csak egyszer-kétszer)...
"Szóval ne hívjon fel, kérdezzen itt, Te, BIRDy vagy én is szívesen kisegítjük őket."
Azért ti (mi) sem vagytok(/unk) elérhetőek a nap 24 órájában... Nagyon jó, hogy van ilyen fórum, nem kétlem a létjogosultságát (kicsit félreértettél, meg én is téged). De a két segítségtípus szerintem igenis működhet egymás mellett.
Jatfield:
Kódolt szöveg...hehe... Akkor hadd kódoljak vissza:
Semmi alapja nincs az ilyen kódolásoknak, és belátható időn belül nem is lesz.
(Hoppá, ez nem is volt olyan kódolt...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 12:44
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1606]
- 12:15
- boldog születésnapot nekem!:) [4021]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]