Ettől függetlenül Eric-kel értek egyet abban, hogy a csatlakozás számunkra jobb lesz, legalábbis hosszú távon mindenképpen jobban jár az ország. Ez a hosszú táv, olyan 5-10 év, aminek a végén visszatekintve el sem tudjuk majd képzelni, hogy valamikor EU-n kívüli orzág voltunk. Az EU megpróbál persze menet közben is segíteni, de nem lehet 1 nap alatt 50 év rablógazdákodását eltüntetni. Aki tanul, tud és talpraesett, annak a csatlakozás óriási lehetőségeket teremtett.
Sajnos arról hivatalosan nem sok szó esett, hogy ezzel együtt sok embernek jelentős hátrányt és visszaesést jelent a csatlakozás. A fő gond ezzel az, hogy azokat, akik garantáltan megszenvedik a csatlakozsát, már jó előre fel kellett volna készíteni a változásra, és egyúttal valamilyen gyors támogatást, átképzést kellett volna indítani számukra. Persze ennek kellemetlen belpolitikai következményei lettek volna, amit a kormány nem akart felvállalni nyíltan. Ez a probléma valamikor az év vége felé és jövőre fog tetőzni, remélhetőleg addig a kormány is talál valamilyen lehetőséget az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került emberek támogatásra.
Blade