Csatlakozok szedrencshez.
Milyen érzés lehet zötyögni az opel platóján újjoncként, sok ismeretlen között. Izzadt tenyereddel görcsösen markolod a puskádat, mint egyetlen támaszod mi a valósághoz köt, tudván hogy majd másokra kell fognod, és talán ölnöd is kell. Társad lesz majd az elkövetkező csatákban, ha megéred. Sűrűn tekintgedsz ki, hogy merre jártok. A távolban a békés, kék égboltnak törő masszív füstoszlopot pillantassz meg. Egyre közeledtek, és baljósan, fenyegetőn tornyosul fölétek. Majd meghallod a csatazajt. Géppuskák feleselnek egymással, és néha egy-egy gránát tesz határozott kijelentést...
jaj, bocsi, kicsit elkalandoztam...
Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.
