Amúgy rakétakomplexumnak kissé túl egyszerű. Egy sima Unimog alvázon van egy kettős rakétaindító két fős személyzettel, ebből van több darab is a magyar hadseregben. A szépsége, hogy amikor kiírták a pályázatot, akkor pályázott az Igla és a Stinger is. Mindkettőt jobbnak értékelték, sőt a szakértők szerint a Mistral volt az utolsó az értékelések szerint. Logikusan a legrosszabbat rendszeresítettük. Tudomásom szerint a franciáknak nem sok helyre sikerült eladniuk, mert a Stinger elég nagy konkurenciát jelent neki. Mindenesetre megoldották a vállról indítását, van hozzá 2 és 4 darabos indítóállvány is (ezek természetesen telepítettek), és felszerelhető helikopterekre és repülőgépekre is.
Szóval, ha még nem derült volna ki, akkor infravörös irányítású kishatótávolságú légvédelmi rakétáról van szó, amit csapatlégvédelemnek szántak, mivel a franciák természetesen nem vesznek angolszász fegyverzetet.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Harckocsik
Mistral: Francia szó
, azt hiszem, az óceán felől fújó szelet hívják így. Eléggé hírhedtté vált az elmúlt év(ek)ben az alulmúlhatatlan találati aránya miatt.
, azt hiszem, az óceán felől fújó szelet hívják így. Eléggé hírhedtté vált az elmúlt év(ek)ben az alulmúlhatatlan találati aránya miatt."MISTRAL légvédelmi rakétakomplexum 15 db"
Ez mi? Amcsiktól szedtük?
"Na azért a magyar mesterlövészek nagyonjók! Főleg ha kerekes tankkal szállítják őket a harctérre"
És ha még Gepárd, meg SzVD is van náluk...
Ez mi? Amcsiktól szedtük?
"Na azért a magyar mesterlövészek nagyonjók! Főleg ha kerekes tankkal szállítják őket a harctérre"
És ha még Gepárd, meg SzVD is van náluk...
Sonic boom babieee!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 2. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 3. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 4. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
- 5. A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban
Legfrissebb fórumtémák
- 18:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1605]
- 18:18
- boldog születésnapot nekem!:) [4020]
- 11:23
- Grim Dawn [110]
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]