28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Olimpia, Athén 2004



Írd ide hozzászólásod:

Gillette
Gillette [9789]
24 óra? Sztem ennél jóval hosszabb időről van szó. Mert, ha tegyük fel(csak tegyük fel mert tények bizonyítják, hogy nem így volt) Annus doppingolt volna akkor most már hiába ellenőriznék. Elvégre eltelt 3 nap ami 72 óra. Ergo akkor már háromszor kiürült volna belőle minden jel? Nem hiszem, mert akkor nem akarnák ellenőrizni. Az meg ugye egyértelmű, hogy verseny után már senki nem nyomja magába az anyagot. Szvsz ezt hetekre visszamenőleg meg lehet állapítani.
Ugyanezt bizonyítja a talán a Kenterisz-Tanu ügy is. Őket még jóval az atlétikai versenyek előtt akarták ellenőrizni.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Rettenthető
Rettenthető [1963]
A hugyozásról:

"A szakemberek abban egyetértettek, hogy még a hetvenöt milliliteres vizeletminta adása is gondot jelenthet egy sportolónak, ha a fokozott fizikai igénybevétel miatt kiszáradt. Több szakorvos megemlítette, hogy praxisa során többször előfordul, hogy egy-egy páciens csak négy-hat órás várakozás után képes száz-százhuszonöt milliliter vizeletet adni. "


A lelépésől:

"Valószínűleg értette, hogy mi lehet a következmény" - mondta Pikó doktor, aki szerint ennél többet nem lehetett tenni az atléta visszatartása érdekében. "Nem volt racionális, de teljesen érthető volt a viselkedése abban a helyzetben" - értékelt. "

"A kizárt diszkoszvető állítja, hogy nem menekült el Athénból, hanem engedélyt kapott a távozásra Annus Adriánnal együtt, akivel Magyarország felé tartanak"

"Az Athénból kedd este útnak induló Fazekasék Mérey Lászlótól, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója adott engedélyt a távozásra."


A levélről:

"A műsorban szintén megszólaló Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára szerint a történtekben egyértelmű szerepe van annak a tavaly keltezett - Magyarországról érkező, de tökéletes angolsággal íródott - feljelentő levélnek, amelyben név szerint Fazekas Róbertet is doppingolással vádolja. "Példát akartak statuálni a zéró tolerancia elv alkalmazásával" - fogalmazott. Úgy véli, utaztak a magyar atlétára és lehet, hogy még más magyarokra is fognak."

Gyulai azt is határozottan kijelentette, az biztosan szabályellenes volt, ha az ellenőrök hozzáértek nemi szervéhez.


Fazekasról:

"Fazekas hangsúlyozza, hogy nem csalt és a felvett jegyzőkönyvben sem szerepel csalásra, vagy annak kísérletére utaló passzus. A sportoló utalást tesz arra, hogy a kizárással végződő vizsgálat egy ellene irányuló akció része volt. A szombathelyi diszkoszvető fellebbezni fog, amit állítása szerint Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára is támogat. Fazekas biztos abban, hogy a végén visszakapja aranyérmét, ugyanakkor komolyan gondolkodik azon, hogy abbahagyja sportkarrierjét."


És a ráadás:

"Az ügyet - minden kétes elemével együtt - nehéz bevenni egy olyan szervezettől, amelyről többször is bebizonyították, hogy tagjainak nem jelentéktelen része korrupcióból él, bírói pedig ezen az olimpián több versenyszámban is olyan nyíltan csaltak, hogy majdnem leszakadt a felemáskorlát."


RASTA guy!

Igen, 24 órán belül, ha az Index-nek hinni lehet.

"az utóbbi 10 olimpiai bajnok kalapácsvetőből 5 doppingolt, csak ügyesen csinálták"

Ja, csak az a nem mindegy, hogy ki az az 5.

A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.

Vissza

Fórumszabályzat