Úgylátszik csak én vagyok ilyen hazafi, hogy a magyarokkal játszak =)
Egyébként immáron a hódításom majdhogynem teljessé vált. Franciaországot kitöröltem a térképről és a Leon-i birodalmat is elég szépen megcsapkodtam, már csak 2 provinciájuk van. A hadjáratomat egy kicsit megakasztotta az a lázadáshullám ami kitört időközben a hátországban, de 3 sereggel rövid úton végetvetettem a dolognak. Országom immár több mint 50 tartományból áll, kicsit nehéz a rendfentartás, úgyhogy marad idejük a dög lázadóknak piromániást játszani, de idővel mindannyian a hullaházban végzik.
Kicsit idegesítő, hogy a szövetségeseim, a keleti határ mentén folyamatosan azt lesik, mikor vesztek el egy várost. Legutóbb egy francia kém tette sikeresen a sajátjáva Lviv tartományát, a Kiev-i birodalom pedig rövid úton meghódította. Tekintve, hogy a szövetségesem, ezért vissza nem támadhattam és így végleg elbuktam egy területet (legalábbis addig, amíg be nem fejezem nyugati térhódításomat, utána majd kelet felé fordulok).
Ez az eset megismétlődött a pápai államal, de egy másik szövetségesem a Fatamid birodalom szépen elcsapta a maradék területeit is, így visszaszorult korzikára az egykor hatalmas ország.
Azóta elég csúnya vereséget mérek mindenféle ellenfélre, mely közel merészkedik hozzám. Egyenlőre Leon mai Fro. területén megtalálható tartományait olvasztom be birodalmamba, de hamarosan a szerencsétlen írek is áldozatul esnek győzedelmes seregeimnek. Gyorsan szereztem is a brit szigeten egy szövetségest, wales-t magamnak, akit pénzelek is egy kicsit, hogy tartsa a területén belül az ír erőket. Legalább addig, amíg a seregeim meg nem érkeznek =)
Egyébként nekem összesen az egész birodalmamban 3 db fejlesztett piac található (nem tudom mi a neve) és 2 db Katedrális. Elég csekély szám, nálatok is így van ?
A kingdom advantages ből pedig mindet megszereztem, kivéve egyet, azért, hogy ne kelljen befejeznem a hódításaimat. =)
Készítek is néhány képet ...
WarGaming forever ! http://wargamer.hu