. Mondjuk bevallom, hogy a mai "trance" dj-ket igyekszem minél kevesebbszer hallgatni, mert számomra egy crap, amit csinálnak. Az a baj, hogy te olyan neveket éltetsz (a fiatal hollandok), akiknek igazából a klasszikus trance-hez még csak fogalmuk sem volt kurvára. Persze nem csak hülyeséget hordasz itt összevissza, erre utolsó mondatod remek példa:
aki pl. már 6 éve keményen ismer minden trance előadót és még mindig Binary Finary-t tartja a No1-nak
Én 96-97 óta óta hallgatok trance zenéket és még mindig libabőrös leszek, ha csak felidézem magamban a Nalin & Kane-féle Beachballt, Chicane Lost You Somewhere-jét, vagy BT-től a Flaming June-t. És ez csak pár cím. De persze idesorolhatom a Binary Finarytől az 1998-at is, ami rendesen odabasz.
Az a baj, hogy te már az új trance zenéken nőttél fel és egyszerűen nem tudod, hogy mi volt előtte. Persze ez még nem probléma, csak erről ne feledkezz meg. Én sem tudom például, hogy mi volt az 1990-es évek első felében (najó, halvány fogalmam és nem egy kiadványom van akkoriból) és ezért nem is szólok be azoknak a vén partizóknak, akik szerint akkor volt minden a legfaszább.
A TCB-ért pedig sorry, ott én már a mixelési technikákra gondoltam, stílustól független.
"Félelmetes amúgy, hogy tőled állandóan csak elégedetlenkedő levelek jönnek..." A köbön!