Fórum » Beszélgetés a játékokról
Blitzkrieg
Igen, végülis a cél egy ötpályás single küldetéscsomag lett volna 1945-ből (ebből két pálya ugye készen is van) igaz, az alapelgondolásoktól eltérően a mapet multipályaként fejeztem be. A tervezet szerint a harcok a budapesti kitöréssel kezdődtek volna, és a Tavaszi Ébredéssel fejeződtek volna be. Egy igen komoly és nehéz küldetéscsomag lett volna, kár, hogy nem fejeztem be... na majd a blitz2

Jó téma lehetne, ugye az utolsó német támadást a mi országunkban próbálták meg.
minek ez a sok játék, abba kellene hagyni
Én sajnos már fél éve nem játszottam biztosan
én is csináltam pályákat, van két multi pályám, a Hungarian Hills és az East Hungary, bár utóbbi nincs kiegyensúlyozva még teljesen. De így fél év után újrakezdve hihetetlen, ahogy megragadott ugyanaz a feeling, mint amikor először játszottam és hozzáadódott a "nosztalgia" is. Ezt így nehéz elmagyarázni, de aki 1 éven keresztül minden nap tolta ezt a gémet, az megértheti
A második rész képei nagyon tetszenek, csak még mindig lehetne nagyobb a lőtáv. Na majd meglássuk!

Nálam a megjelenés óta fent van. Idővel mellé került a két hivatalos kiegészítője is, na meg a most megjelent félhivatalos is. Na meg két mod. Időnként letöltök a netről egy-egy új pályát amit a lelkes felhasználók készítettek és nosztalgiázok egyet.
Néha magam is meglepődök milyen jó kis pályákat csinálnak az "amatőrök". Előfordul, hogy van egy rakás kezdő egységem és kicsit unott félmosollyal kijelölöm az összes egységet és a térkép másik végére bökök vele. Na mondom ennyi egység bármit letarol rohamból. Aztán az első megerősített állásoknál elvérzik az összes. Ekkor kezd érdekelni a pálya és újrakezdve, immár jóval taktikusabban, módszeresen kezdem felszámolni a védelmi állásokat és visszaverni az ellentámadásokat.
Remek ez a program.
Most én is hozzátenném, hogy "Én is nagyon várom a 2. részt!" De! Nekem azért vannak fentartásaim. A videokat és képeket elnézve, nem lesz ez akkora nagy durranás mint az előző rész. Természetesen akinek tetszett az 1. rész, annak ez is nagyon fog, de szerintem csak arról van szó, hogy mostmár forgatható/zoommolható egységek lesznek. Kicsit csicsásabb minden. Arra jó lesz, hogy ismét megpesdítse a rajongó tábort.
Ami viszont lényeg, hogy kedvenc tábornokomat idézzem a Halál 50 órájából. "A háború folytatódik!"
Ismét készülnek majd hozzá remek modok és ismét gyártanak majd hozzá a rajongók pályákat.

Na, felraktam a blitzet, hejjehujja 

Aki akar, csatin megtalál (igaz, ma nem).

Aki akar, csatin megtalál (igaz, ma nem).
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]