Tény, ezzel egyet is értek, azonban jeleneg Európában, az EU-ben ezt nem lehet megcsinálni. Tény, a mai cigányás gyermekeinek igencsak jelentős százaléka nem is jár iskolába (pedig mindenkinek jobb lenne: a szülőnek, mert nincs láb alatt, a gyerek, és az állam még kajáltatja is, mert nem kell otthon lenni), és egyszerűen nem lehet törvényerővel arra kényszeríteni őket, hogy suliba járjanak. pedig e az alapja mindennek: már egy szakmunkásbizonyítvánnyal sem akar majd öt gyereket csinálni, és szépen-lassan asszimilálódnak valamijen szinten.
De kényszeríteni őket nem lehet erre-pedig tény, hogy alighanem ez lenne az egyetlen megoldás (szépen bevágni a gyereket a nagy buszba, elvinni, és otttartani, majd visszavinni), s úgy tűnik, minden felzárkoztató program csődö mond.
Az meg már röhelyes, hogy milyen szép programok vannak arra, hogy az lőítéleteket eloszlassák. Ez fontos is lenne, tény és való, de addig, amiíg Pistikét háromszor pofánbasszák az általánosban a kissebségi társai, addig hiába nyomatják neki, hogy fogadja el őket.
persze, a probléma ennél némiképpen komplexebb, de nagy vonalakban igez, amit leírtam.
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Győzike show
Van. Olyan törvényi szabályozás ami megszünteti a pozitiv diszkriminációt, mert amig a rendőr képébe röhögnek és kedvükre tengetik életüket segélyekből, addig nem fognak fejükhöz kapni, hogy alkalmazkodni kellene! Meg kell szüntetni ezt a helyzetet, hogy kényszerpályán mozogjanak és akkor lesz némi esély a javulásra!
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
Van más alternatíva? (Azon kívül, hogy a népszaporulat nekik kedvez-de az aligha nevezhető problémamegoldásnak, hogy százegynehány év múlva nem lesz magyarság, amihez asszimilálódni kéne)
Asszimilálni csak olyan népcsoportot lehetséges, amelyik képes alkalmazkodni, beilleszkedni. Ugye nem kell bővebben kifejtenem, hogy mire célzok ezzel?
...Life is too short, don't stress every day, leave your worries behind, go out and play!...
meglehetősen éles az itthoni cigányságért az EU-t hibáztatni...hallottam már sok embert sok mindenért anyázni Brüsszelt, de a cigányságért még nem..
Az Eu azért küld pénzeket, hogy segítsenek felzárkóztatni a cigányokat (hisz az asszimiláció az egyetlen reális megoldás, deportálni nem lehet őket, még mielőtt ezt valaki felvetné).
A Győzike Show egyszerű műsor a nézettségért folyó harcban, se több, se kevesebb. Az már persze más kérdés, hogy milyen képet alakít ki Győzike a cigányságról (csak Mo.-n, hisz külhonban lássuk be, értelemszerűen le sem szarják se Győzikét, se a műsort).
A poltikát pedig azt hiszem hagyjuk ki a dologból, mert marhára nm vég bele a topik témájába.

Nem olvastam bele túlságosan a topicba, de leírnám a véleményemet, remélhetőleg ezt még nem tették meg előttem:
Minden az EU hibája. Milliárdokat küld, hogy a cigányoknak a nyugati államokba való beáramlását megakadályozza. Hát nem logikus, a nagy Európában kell egy szerencsétlen ország ország (mint mi) ahol tarthatják a szemetet. Franciáknak nem kell a cigány, a németeknek se, nekik már a tökük tele van a törökökkel és a dél-afrikaiakkal, nem kell nekik még egy etnikum. És odáig jut országunk hogy közszereplővé tesz egy tehetségtelen primitív, a médiától elkurvult CIGÁNYT aki a magas nézettségi indexért a lányát is a kukába dobná be, egy olyan embert aki hírből sem ismeri a munkát (mint a cigányok általában), aki az összvagyonát az apjától kapja, mert amúgy egy kalácsképű senki lenne.
Szóval a kormány, hogy tudassa a jónéppel, az etnikumnak mennyire jól megy és hogy minden rendben van, mindenki békében él a másikkal, berak egy senkit alakoskodni a kereskedelmi TV-be ezzel reprezentálva egyfajta visszaigazolásként, hogy nálunk nem probléma a cigánykérdés. És lőn a Győzike show, szinte csettintésre, hogy a magyar népet etessék a szarral (megsúgom, a koalíció csendes utasítására).
Kb 2-3 hónapja hallottam, hogy újabb 400 cigány akar kimenni most épp Franciaországba mert hogy ott majd jobb lesz, bár ezt kétlem, főleg akkor, amikor audival mennek a segélyt felvenni ezek a senkiházik és ez, a világnak tetves fekélye, Győzike csak adja alájuk a lovat, hogy lám, ha nem dolgozol lófaszt se, és cigány is vagy, akkor nulla munkával lehet piros audid, csak menj ki külföldre, vagy vedd föl itthon a segélyt, mert a balfasz Magyarország majd kinyalja a seggedet. Sajnos ez van Magyarországon, hogy a magyar kormány a médiában talál saját magának önigazolást egy értéktelen cigány képében. Ebből a kormányból és az egész háttérpolitikából hiányzik a gerincesség, és az idióta, tökfej Győzike elbazseválgat magában és közben észre sem veszi, hogy emögött az egész mögött mi áll.

...non mollare mai...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]