Nekem is van szerencsém kipróbálni a Jagged Alliance 2 Wildfire részét.Olvastam róla az ismertetőkben pár sort, és lényegében véve nekem megtetszett.Amikor feltelepítettem és elintdítottam.Lényegében ugyan azzal a pályákkal találtam magam szemben mint a JA2-ben.Nos igen a pályák ugyanazok maradtak, nem változtak semmit.Haha!!!Ez nem igaz.Ha jobban megnézzük egyes pályákra,városokra rá sem ismerünk annyira felújjítottákk.Például Omertát.Elősször azt sem tudtam merre kell hogy menjek.Később rájöttem hogy még van ellenség is a városban.Fogtam lenyirbáltam őket ahogy tudtam,majd pedig ahogy a JA2-ben is van Fatimának odaadtam a dokumentot és elmentem a lázadókhoz.Eddig stimmel is.De amikor lent vagy Migueléknél akkor birod Recruitóni Irát ez ugye köztudott.De még Dimitrit is birod rögtön csatlakoztatni.Nem muszály megvárnod hogy oda érjen a kaja.Nos amikor Drassent megláttam akkor néztem egy nagyot.Hogy lehet ez? Tettem fel magamban a kérdést.Egyszerű.Átalakították komplett az egészet.Nos nem akarok az egész történeten végig menni ezért csak elmondanám hogy milyen észre vételeket tippeket tudok adni.
Észrevételek:
Pályákat,városokat alakították át ami lényegében pozítívum.Tixát úgy átdolgozták mintha egy igazi börtönben járnál.Azonkívül vannak új fegyverek amit szivesen is használunk.Nekem például a SVU nevű fegyver volt az ami hozzám illet.Hogy miért?A válasz erre az hogy ha nem is látod az ellenséget azzal az embereddel akinél van ez a fegyver,akkor is letudod lőni.Persze ha megakarja az ember búcsizni akkor rak rá Sniper ill. Laser Scopot.
Tippek:
Sokan panaszkodtak már arra hogy nem tudják eljuttatni a Foodot Drassenből Omertába.Nos azt mindenki tudja hogy a papon keresztül.De mégis hogyan lehetséges ez? Erre is adok választ.Sokan megpróbáltak vele beszélni és azt mondták hogy tök részeg és akkor sem beszél.A válasz nem az hogy itasd le mert akkor nem mentél semmivel.Hanem.Legajánlatosabb módszer ha Ira segítségével beszélsz vele.De megkell nézned elősször is hogy mennyin áll a Leadarship mert ha csak 14 akkor fel kell búcsznod legalább 35-40-re.Hogyan lkehetséges ez? Militiát képzel.És úgy folyamatosan felmegy a Leadarship.A másik.Panaszkodtak hogy nem tudnak kinyitni egy ajtót vagy egy ládád.Nos a WILDFireben kifejlesztettek egy olyan trükköt hogy a fából készült ajtók zárát kitudod lőni.Hogyan lehetséges ez?Erre is egyszerű választ kaptok.Az ajtóra célzasz és ha írja a bal alsó sarkában azt hogy Lock Destroyd akkor szabadon bemhetsz rajta.De ha csak azt írja hogy Lock Hit akkor nem csináltál egyenlőre semmit.Egyébként a ládákat is kibirod lőni egyszerűen.De a vasból készült ajtókat nem lehet kilőni
Nos örülök hogy megoszthattam veletek tapasztalatimat és tippeimet.Remélem segíthettem néhány dologban. Várom észrevételeiteket kérdéseiteket.Annyit elmondhatok még hogy ennek a játéknak nagyon jó grafikája van és engem úgymond "elvarázolt"
.
Addig is jó szórakozást a játékhoz.
A legrosszabb dolog a világon az, amikor a szorgalom párosul a hülyeséggel.