The Conquistador (2005.09.03 - 2006.04.08) --> Control
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
THE ISLAND
Bár az említett filmeket nem láttam, de feltételezem, azokról is bátran ki lehet jelenteni, hogy innen-onnan lopkodtak. Amint leírtam már, Orwell óta nem született teljesen eredeti ötlet ilyen témában. A film egyértelműen nem mutat be eddig soha nem látott, új dolgokat, de nem árt, ha modernizálják egy kicsit. A többiek nevében nem beszélek, de nekem egyáltalán nem változtat a véleményemen, és/vagy aktuális toplistámon semmiféle Box Office. Attól függetlenül is képes vagyok véleményt alkotni egy filmről, hogy az USA-ban, vagy Európában készült. Általánosítás, hogy ez is csupán egy amerikai tömegmocsok lenne. Kényelmesebb ezt hinni, és nem állítom, hogy nem ennek köszönheti majd a bevételének jelentős részét. De ha ezen túlnézel, és mindentől elvonatkoztatva tekinted meg a filmet, igenis elgondolkodtat. És ez a dolga. De mostantól nem védem a filmet, még azt hiszitek, közöm van hozzá. Valaki azt mondta, hogy szar, többiek meg utána mentek. (Nem rád gondolok. ) Ennek így már nem sok értelme van.
Hát gyerekek, kár, hogy nem tudjátok, hogy ez a film a 79-es The Clonus Horrorral és a 76-os Logan futása című filmmel megegyezik egy az egyben, történet, cselekmény, mondanivaló, minden. Milyen ironikus, nem, hogy a klónokról szól főleg a film, és ez egy nagy rakás, pofátlan kópia. De élvezzétek csak a fost, mert nektek találták ki, higyjétek azt, hogy valami új, eredeti mondanivaló rejlik a film mögött, a marketingosok kapnak ezért rendesen. Gondolom, akiknek tetszett ez a szemét, azoknak a toplistájuk minden hónapban az US Box Office ranglista szerint alakul, ez ugyanolyan, mintha az lenne a kedvenc zenétek, ami a viva toplistáján éppen (!) rajtavan. Két szó: amerikai szuperprodukció. Ennyit ér ez a fos, a hasonszőrű társaival együtt.
...non mollare mai...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:28
- boldog születésnapot nekem!:) [4018]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]