25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Az emberiség származása - őstörténetek, vallások, elméletek



Írd ide hozzászólásod:

Wing
Wing [4593]
Nah, íme. Majd holnap leírom a véleményemet, addig egy kis cáfolat.

Gillette írta:
Tegyük, fel egy másik bolygóról származunk a napunk felrobbant és őseink elmenekültek. Ez mind szép és jó és még hihető is lenne, ha nem lenne egy bökkenő: ha meg tudtunk lépni egy naprendszerből, utazni a tejútakon keresztül meg mindenféle csillagközi hókusz pókusz akkor, mi a fenének volt szükségünk fa dárdákra, parittyákra meg mindenféle elavult vacakra hisz galaxisokat szeltünk át márpedig gondolom azt nem varázsszőnyegen tettük...

Tehát. Tegyük fel, hogy holnap kitör egy harmadik világháború. Szépen leatomozzuk egymást, jut mindenhova, hiszen van annyi bőven. A megmaradt pár százezer ember föld alatti vackokba húzódik. Elvannak. Még tisztán emlékeznek mindenre, ami a háború előtt volt, ne adj' Isten a fiaik is vágják, hogy mi volt. Szépen telik az idő, a bolygó kezd újra lakhatóvá válni, az első generáció meg szépen kihal. A gyermekeik még emlékeznek a dolgokra, bár autót talán nem is vezettek, repülőn se utaztak, de azért a "képek" még hosszú évtizedek után is megvannak. Nos, az ő fiaik már érthetően ilyesmit nem láttak, de élvezettel hallgatják szüleik meséjét az autókról, repülőkről, számítógépekről, fórumokról és moderátorokról. Aztán kihalnak ők is. Az adott generáció szépen kibújik a földből, és próbál arra támaszkodva új életet kezdeni, amit hallott lent a szüleiktől. Kevés sikerrel. Nem tud építeni autót, se repülőt, se hozzászólást törölni. Eltelik még egy generáció, még egy és még egy. Már csak régi mondákban emlegetnek "fényes tárgyakat", amik áthúztak az égen, vagy a szélsebesen száguldó lónélküli szekér is legendává válik... vadászatra meg marad a szakóca

Hát ennyi, remélem értitek, mire akartam kilyukadni

Vissza