28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Tomb Raider Underworld - itt a demo

Letölthető az Underworld demója.

Írta: Retee 11 hozzászólás

Szegény Lara Croftnak soha sincs ideje kicsit hátradőlni, hisz a Crystal Dynamics folyamatosan veszélyesebbnél-veszélyesebb küldetésekre invitálja. Legújabb kalandjait a Tomb Raider: Underworldben élheti át, amelynek történetében a titokzatos maya kultúra kerül a középpontba, mivel a jövendölés szerint naptárukban öt olyan különleges nap is található, mikor megnyílnak a túlvilág kapui, s a föld kiszolgáltatottá válik a gonosz erőknek. Lara kisasszony persze nem az-az ijedős fajta, így hát megpróbál utánajárni a rejtélyeknek, és megakadályozni az egyesülést, amit persze csak rengeteg küldetésen átverekedve tehet meg. Ebből pedig most mi is megkapjuk a részünket, hiszen ma végre megérkezett a demo, úgyhogy tessék tölteni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Tomb Raider Underworld

Platform:

Fejlesztő: Crystal Dynamics

Kiadó: Eidos Interactive

Forgalmazó: CD Projekt

Megjelenés: 2008. november 21.

Minimális rendszerigény: Pentium 3 GHz/Athlon 2,5 GHz, 1 GB RAM (Vista esetén 2 GB), GeForce 6800/Radeon X1600 vagy jobb videokártya 256 MB memóriával és Shader Model 3 támogatással, DVD-ROM, 7 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Goldfish
Goldfish [1]
A demo is megvan!

Mint (szinte)mindenki,én is kipróbáltam a demot. A grafikát végre olyanra sikerült megcsinálnikuk,hogy már az ember azt hiszi,hogy egy igazi(!)emberrel játszik.Nekem leginkább az okozott meglepit,hogy Lara eltolja maga elöl a növényeket.A kamera néhol valóban idegesítő és kiakasztó,pl.:amikor a peremről ugrani akarsz de nm látod h hova.Nekem PS2 van így fura volt PC-n.Szerintem azt mindenki nevében mondhatom, hogy a TR játékokat konzolra találták ki.
(A teljes játékot még nem vittem végig.):-(:-OX-(
cerebrum
cerebrum [902]
Na, végigtoltam a demót...

Grafikája kellemes, végre a növények sem statikusak, tetszik, ahogy Lara eltolja a kezeivel a leveleket, ahogy begyalogolunk közéjük.

A kamera néhol tényleg idegesítő, pláne mikor mondjuk egyik peremről akar az ember a másikra ugrani, és mindent látunk, csak éppen azt nem ahová ugrani készülünk, bárhogy is mozgatjuk az egeret... (Nekem egyébként sokkal szimpatikusabb volt, mikor még csak billentyűzetről történt az irányítás, és a kamera alapesetben mindig Lara hátát mutatta.)

Ettől függetlenül kíváncsian várom a teljes játékot...

(Ja, most látom, hogy már meg is jelent. :-) )
wednes
wednes [8]
Igen sose volt tökéletes a kamera. Bár jobban használható volt az elődökbe, mert ott valahogy nem tűnt fel nekem, mint itt, hogy eléggé zavaró néha.

Itt túlságosan közelről mutatja Larát a kamera szűk helyen. Nem zummol ki róla más nézőpontból mutatva őt.

A játék sebessége nem tetszik, szerintem túl gyors a mozgása, így hiába van szépen animált mozgása- amit az egyensúlyozásnál lehet csak észre venni-, nem lehet érzékelni.

A játék valóban szép. Ezzel a grafikával én tökéletesen meg vagyok elégedve és szépen is fut. De szerintem nem ez a maximum, lesz még TALÁN next-gen kapcsoló is. Mert a beharangozott képeken nem így néz ki és az ajánlott hivatalos konfig is elég merész hozzá. A Legend demo is next-gen grafó nélkül jött ki.
kEnAcE
kEnAcE [9563]
Nem értem mit nyavalyogtok a kameraállás miatt. Mindig is ilyen volt, alapvetően nem kell, hogy problémát okozzon.
ABal
ABal [317]
Végre, kijavították a többi játéktól évekre lemaradt grafikát! Sokkal szebb a környezet és élethűbb minden, ideértve Lara mozgását is. Ami még mindig nem működik az valóban a kameraállás. Helyenként csak számos próbálkozás után sikerült befognom a helyet a látóterembe, ahova ugrani akartam.
A demo elég rövid és nagyon könnyű volt, ezért talán nem reális ez alapján megítélni, de nekem ez így bejön. Mielőtt a demo elérhetővé vált, már elhatároztam, hogy nem veszek több TR-t, mert meguntam, nem élveztem már őket, pedig volt egy időszak, amikor nem létezett számomra más játék. Lehet, hogy mégsem az Anniversary volt az utolsó, amelyen játszottam.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (11 db)