Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Sega az új Total War mellett végre az Aliens vs. Predatorról is villantott, így például beszéltek a multiplayer lehetőségekről. A Eurogamer viszont bepillantást nyerhetett az Alien kampányba is, mely véleményük szerint igen szórakoztatóra sikeredett. Az elődökhöz képest sokat finomítottak idegenünk mozgásán, akinek nézete egy minimális HUD-dal bővül az részben. Alienünk fókuszát is átdolgozták, így könnyen felfedezhetjük a mászáshoz szükséges repedéseket, töréseket, na meg persze a járőröző katonákat is, akik időnként csak a – túl késői – utolsó pillanatban fedeznek fel. Viszont nehezedik a kampány, mert ugyan az egyszerű gyarmati lakosságot most is könnyen lemészárolhatjuk, ám a katonaság csapdákkal, önvezérlő ütegekkel próbálja megakadályozni a behatolásunk, és itt bizony már nekünk sem lesz egyszerű dolgunk.
És ami a multit illeti: tizennyolc fő küzdhet majd egyszerre egy pályán, természetesen mind a három faj részvételével – Xboxon, Playstation 3-on, PC-n egyaránt. De ha ennél picit több izgalomra vágyunk, akkor megkapjuk a túlélő módot, ahol egy négyfős gyalogos csapattal kerülünk rosszkor, rossz helyre: a cél pedig minél tovább túlélni az idegenek támadását. Képek:




