A Nintendo termékeit forgalmazó Stadlbauer Kft. meghívására a szombat délelőttöt a Hungexpo területén töltöttem, ahol ezen a hétvégén zajlott az idei MondoCon. Sose voltam még hasonló, anime/manga témájú eseményen, így igen kíváncsian léptem be a kiállítási központ területére. Ami pedig itt fogadott, az számomra igencsak meglepő volt: el nem tudtam ugyanis képzelni, hogy ennyi embert meg tud mozgatni egy ilyen rendezvény. Elsősorban tizenévesek színes kavalkádja gyűlt össze, nagy többségük jelmezbe öltözködve, kedvenc sorozataik vagy képregényeik hőseit megformálva. Mint egyikük elmondta, sokan nem is veszik igénybe az öltözőket, otthonról jönnek a jellemzően saját készítésű kosztümökben – mindenképpen érdekes lehetett reggel a metrók, buszok és villamosok utazóközönsége... Találkoztam egy elsőbbségadás kötelező táblát cipelő sráccal is, tőle megtudhattam, hogy az általa megformált karakternek az a különleges tulajdonsága, hogy a környezetében lévő KRESZ-táblával támad ellenfeleire. Ezt magamtól tuti nem találtam volna ki. Amúgy általánosan jellemző volt, hogy bárkit szólítottam meg fotózási kéréssel, azonnal "pózba" vágta magát – gondolom az adott karakterre jellemző beállítást imitálták ilyenkor.
Mindhárom konzolcég képviselte magát, így lehetett Wii-vel játszani, és ki lehetett próbálni a PlayStation Move és Xbox Kinect kontrollereket is. Természetesen jelmezverseny is volt, a konferenciaterem sorai zsúfolásig teltek a nézősereggel, szinte mozdulni se lehetett a nevezők színpadra lépésének idején. Több mint negyven egyéni és sok csoportos versenyző volt, akik a saját maguk választotta zenére léptek színpadra és adták elő saját koreográfiájukat. Egy-egy induló megjelenésekor pedig hatalmas ováció tört ki a közönség soraiból, ahogy felismerték kedvenc karakterüket, vagy csak mert jól sikerült volt a jelmez.
A fotók között igen nehéz volt válogatni, így álljon itt most egy termetes, 72 képből álló galéria. (Ha elég nagy felbontásban használod a monitorod, megnézheted a galériát a kísérleti alternatív képnézőben is, kattints ide!)
MondoCon 2010 beszámoló és fotógaléria
Rövid élménybeszámoló és óriási képgyűjtemény a rendezvényről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
sipec 2010.10.09. 17:45 [19623]
bleach ddr, jellemzo:P:P:P:P:-/
PanzerWolf 2010.10.05. 12:59 [2139]
"De azért tedd a szivedre a kezed: ennyi idősen te is beöltöztél whermacht katonának..."Ez kéész!Rendesen fölröhögtem a gép előtt ahogy ezt olvastam.:-D
Az egyik szervező (a kettő lány közül a vörös hajú) a színpadon az ismerősöm.Régebben annyira jóra sikerültek a jelmezei,hogy már nem engedték indulni mert mindig nyert.:-D
Nekem amúgy eléggé vegyes az érzésem erről az egészről.Bár kíváncsiságból egyszer lehet megnéznék egy ilyet.
Az egyik szervező (a kettő lány közül a vörös hajú) a színpadon az ismerősöm.Régebben annyira jóra sikerültek a jelmezei,hogy már nem engedték indulni mert mindig nyert.:-D
Nekem amúgy eléggé vegyes az érzésem erről az egészről.Bár kíváncsiságból egyszer lehet megnéznék egy ilyet.
Aryx 2010.10.04. 23:48 [4135]
Jóóók! :) Ment a Like.
Sir Spike 2010.10.04. 23:37 [484]
Itt van pár saját készítésű kép.
Az első kettővel meg is pályáztam a fotódíjat :-)
01
02
Csoportképünk,én baloldalt
Joker
Az első kettővel meg is pályáztam a fotódíjat :-)
01
02
Csoportképünk,én baloldalt
Joker
Zomil 2010.10.04. 22:23 [605]
Én mondjuk biztos nem öltöznék be semminek, de 1-1 jelmezben nagyon sok munka van, h ténylegesen visszadja az adott karaktert. Persze vannak akik csak a kölcsönzöböl kivesznek egy random ruhát, de azért mindig van 1-2 amin lehet nézni, h mennyit dolgozhatott vele és milyen részletes :)
Bár mondjuk ilyen animecon-on se voltam még, de egyszer kiváncsiságbol elmennék. :)
Bár mondjuk ilyen animecon-on se voltam még, de egyszer kiváncsiságbol elmennék. :)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]







































































