Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Mostanában hatalmas közönsége van az érintőkijelzős telefonoknak, melyeken – a jobb fajtákon – két ujjal is navigálhatunk, úgynevezett multitouch rendszerben, ahol a két ujjunkkal akár nagyítani, forgatni is lehet az épp megjelenített ábrát. Ezt a vonalat követi az evoMouse is, megszabadít minket a fizikai egérhasználattól és egy érintő kijelzőt vetít szinte bármely vízszintes felületre, ami elé kerül.
Szlogenjük szerint az egér már a kezdetek óta szinte semmit sem fejlődött. Lett rajta még egy gomb, aztán az átalakult görgővé, a golyó pedig pásztázó fénnyé, majd lézerré. No meg vannak extrém mutáns esetek, mint a Razer MMO-ra kitalált szörnyetege több tucat gombbal, de gyakorlatilag az alak és a mechanizmus mit sem változott.
Láttunk már arra is példát, hogy egy kis dobozkából komplett QWERTY billentyűzet vetülhet az asztalunkra, amely valljuk be, nem aratott osztatlan sikert, de talán ezt a tendenciát megváltoztatja az evoMouse. Két kis „szemével” infravörösen pásztáz és két ujjunkat ismeri fel egyszerre, így a multitouch funkcióknak is teret ad. Készül hozzá egy leteríthető billentyűzet is, amely klaviatúrává alakítja a kis szerkezetet. USB porton, vagy Bluetotth-on keresztül képes csatlakozni a legtöbb számítógéphez, mely XP-t Vistát vagy 7-et futtat, ezen felül pedig a Symbian, Blackberry és a Mobile eszközökhöz is alkalmas lesz egérré változtatni az asztalunkat. Megjelenéséről és áráról egyelőre nincs információnk, de addig is itt egy meglehetősen impozáns bemutató videó a kütyüről.