Idén végre megrendezésre kerül a Game Developers Forum, amelynek ez évben ismét az Arena Plaza bevásárlóközpont Cinema City mozija ad helyet. A játékfejlesztői konferencia jövő hét szerdán, azaz február 8-án fog zajlani, a szokás szerint nagytermi előadásokkal, kiállítótéri bemutatókkal és szakmai workshopokkal. A programról így írnak a szervezők az eseményről kiadott közleményben:
"A magas szakmai színvonal idén is adott, hiszen a programot a Nintendo indítja: Edvi Tímea a mozgásérzékelős kontrollerek sokoldalúságáról, újszerű felhasználásáról tart előadást. A Nemesys Games vezetője, Józsa Szabolcs arról beszél majd, hogyan építette fel saját játékfejlesztő stúdióját, hasznos tanácsokat adva a kezdő játékfejlesztőknek és a játékipar leendő John Carmackjainak. A Nemesys játékdizájnere, Zach Zebrowski előadásán megismerhetjük a független játékfejlesztés és a mobilplatformokra történő portolás buktatóit és praktikáit is, Fekete Zsombor „Játékosítás a gyakorlatban” címmel tart előadást, Trencsényi Józseftől, az Artex vezető programozójától pedig az indie játékfejlesztésről, annak finanszírozásáról, terjesztéséről és marketingjéről hallhatunk. Rátai Dániel, a játékipart és a 3D tervezést, az oktatást és a művészetet egyaránt forradalmasító Virtual Reality Kit alkotója a Leonar3Do-t mutatja be az Aréna mozitermében, amely a 3D szemüveggel megtekinthető prezentáció után ki is próbálható a helyszínen.
Természetesen idén sem maradhat el a kerekasztal, ahol az érdeklődők a játékfejlesztőktől kérdezhetnek – a kötetlen beszélgetésen a nap során előadással készülő fejlesztők, szakemberek egyaránt részt vesznek: Rátai Dániel (3DForAll), Ido Yehieli (független), Fekete Zsombor (független), Trencsényi József (Artrex), Gazsó Péter (Invictus), Kígyóssy Zsolt (Zen Studios), Józsa Szabolcs és Zach Zebrowski (Nemesys Games) várják majd a közönség kérdéseit a játékfejlesztés területét érintő témákban.
Az előadások, beszélgetések mellett persze maga a játékvilág is képviselteti magát, játszani, vásárolni is lehet a legnagyobb konzolok legújabb címeivel az előadások közötti szünetben: Nintendo Wii és Xbox 360 konzolok nyújtanak gyors kikapcsolódást, illetve lehetőséget arra, hogy a legújabb címeket próbálhassuk ki."
A 9-16:30 között megrendezett konferenciára a belépő 12900 Ft, diákoknak azonban kedvezményesen 4900 forintért van lehetőségük jegyvásárlására. A belépő egyúttal a párhuzamosan zajló Mobile Developers Dayre is érvényes, ahol mobilfejlesztési témák kerülnek terítékre. A rendezvényről további információt a hivatalos weboldalon lehet találni.
Február 8-án Game Developers Forum 2012
Idén végre megrendezésre kerül a játékfejlesztői konferencia.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
mmrobi 2012.01.31. 20:02 [1]
Szerintem ez baromi drága rendezvény. Érdekelnek az előadások, de ennyi pénzt nem fogok kiadni érte, még ha megtehetném akkor sem. Ennyire nem lesz érdekes ahogy olvasom... (Vagy ezzel szűrik a nemkívánatos "tömeget" ?) He-he! Mindenesetre aki elmegy és lepengeti a kemény lóvét annak jó szórakozást kívánok! :D
gregmerch 2012.01.30. 18:49 [3766]
Áhá, akkor tehát erről van szó...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]