A Samsung Magyarország az IDG-vel közösen versenyt hirdetett innovatív, kreatív, és eredeti mobilalkalmazások kitalálására, kifejlesztésére. A szervezők az alkalmazásokat, illetve alkalmazás-ötleteket három kategóriában, február 23. és március 16. között várják.
A fejlesztői verseny célja olyan hasznos és érdekes alkalmazások életre segítése, amelyek a Samsung okostelefonok hazai tulajdonosainak mindennapi életét egyszerűsítik le vagy teszik szórakoztatóbbá. A nagy értékű pénznyeremények mellett a Samsung a nyertes alkalmazásokat előre feltelepíti Magyarországon forgalmazott telefonjaira, és ezeket egy firmware-frissítés révén elérhetővé teszi a szolgáltatóktól korábban megvásárolt készülékekre is.
A versenyben 18 év feletti személyek vehetnek részt, regisztrálni magánszemélyként vagy társaság képviseletében, egyénileg vagy csapatként lehet. A fejlesztési környezet szabadon választható, de a szervező az Android operációs rendszert futtató telefonokra fókuszál. Mindhárom kategóriában új, vagy már futó projekttel, illetve alkalmazás-ötlettel lehet pályázni:
Az első kategóriában nevező pályázóknak funkcionalitását tekintve egyszerű alkalmazást kell fejleszteniük, amelyben a felhasználó pár képernyőn keresztül eljut a program összes funkciójáig. Az ideális alkalmazás nem igényel sem külső adatforrást, sem rendszeres karbantartást, stabil adatbázisból dolgozik és 99%-ban offline működésű. A kategória fődíja 200 ezer forint.
A második kategóriában induló összetett alkalmazások egy szélesebb körű igényt vagy problémát dolgoznak fel, és közelítenek meg új, vagy az eddigieknél praktikusabb formában, mint a most fellelhető alkalmazások. Az alkalmazás akár online adatbázist is használhat, de gondoskodni kell a folyamatos és zavartalan működéséről. A kategória fődíja 800 ezer forint.
A harmadik kategóriában szereplő alkalmazások komplex ötleteket valósítanak meg, ráadásul üzleti terv is társul hozzájuk. Az ideális pályamű számtalan módon felhasználható. A tartalom frissessége, az online adatbázis adatai, beszerzése mind benne kell, hogy szerepeljen a pályázatban. A kategória fődíja 2 millió forint.
A kéthetes zsűrizésen a Samsung és az IDG képviselői szakértők bevonásával értékelik az applikációkat. Az első kategóriába tartozókat az első körben bírálják el, míg a másik kettőben indulóknak egy személyes prezentáció során is bizonyítaniuk kell kiválóságukat. További információk és a pontos részletek developercontest.samsung.hu oldalon olvashatóak.
Alkalmazás-fejlesztő versenyt hirdet a Samsung
Három kategóriában is lehet nevezni a versenyre.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 12:52
- Ki mivel játszik mostanában? [8247]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]