Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Blizzard bemutatja készülő MMORPG-ét is a kiállításon. Az eddig elkészült részeket tekinthetik majd meg az érdeklődők, és betekintést nyerhetnek Azeroth világába. Két új régió készült el, melyet be is mutatnak, a Kolostor és a Halálbánya. A kasztok közül a harcos, a varázsló és a sámán szerepel a tesztben és a negyedik játszható faj, a törpe is először a kiállításon fog szerepelni. A szerepjáték rendszer, mely már majdnem teljesen elkészült és a fegyverek, melyekből már most is több mint száz áll a játékosok rendelkezésére szintén megtekinthető lesz. A stratégia sorozat 1994-ben indult a Warcraft-tal, melyből a folytatással együtt több mint öt millió példány fogyott el. Idén jelenik majd meg a harmadik része a sorozatnak és nem sokkal később követi majd az MMORPG is, mely sok játékosnak szerez majd örömteli órákat.