A PS3 tulajdonosok már holnap belevethetik magukat a páncélos hadviselésbe, a PC-s és Xbox-os Premium játékosoknak viszont még 11-éig várni kell, de addig is itt egy gyönyörű videó arról, hogyan is fog kinézni az egyik térkép az új kiegészítőben. A fejlesztők azt ígérik, hogy még tovább tolják a Frostbite 2 motor képességeit, és a valaha készült legszebb térképeket akarják elhozni nekünk. Azt hiszem, ebben nem lesz okunk csalódni, hiszen a látvány magáért beszél. Új módszert találtak a tükröződések kirajzolására, mely élethű jégtáblákat eredményez majd a játékosok szemszögéből, valamint a havas és a még nem havas területek átmenete is finomított verzióban kerül majd a szemünk elé. A sivatagos pályán még azt is látni fogjuk, hogy a napfényben megcsillan a homok, mikor lehasalunk.
Ha minden jól megy és a tendencia megmarad, akkor ez a kiegészítő még jobban lesz optimalizálva az új látványelemek ellenére, mint a Close Quarters, ami már önmagában is a legjobban futó Battlefield 3 kiegészítő címét kapta meg tőlünk. Szeptember 11-én minden kiderül, majd rá két hétre pedig bárki megvásárolhatja akár boltban is az új tartalmat, mely négy új térképet, új járműveket és természetesen egy új játékmódot is tartalmazni fog.
Videó az Armored Kill egyik új térképéről és a Frostbite 2 motor képességeiről
Részletesebben is bemutatkozik az egyik legnagyobb térkép a Battlefield történetében.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Battlefield 3
Platform:
Fejlesztő: EA Digital Illusions CE
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés: 2011. október 28.
HOZZÁSZÓLÁSOK
LordMatteo 2012.09.05. 13:41 [29425]
Így készült... - cikk-interjú a map egyik tervezőjével.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 2. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 3. Az Attack on Titan teljes történetét fel fogja dolgozni az A.O.T. 3
- 4. Forza Horizon 6 teszt – Kilinccsel előre Japán útjain
- 5. LEGO Batman: Legacy of the Dark Knight teszt – A Batman játék, amelyre gyerekként vágytam
Legfrissebb fórumtémák
- 16:38
- Ki mivel játszik mostanában? [8248]
- 17:25
- Szét*** az ideg [5485]
- 09:30
- Versenyszimulátorok [54]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]