26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Mire számíthatunk 2013-ban?

Az év utolsó napján összeszedtük, milyen játékok megjelenését tervezik a kiadók jövőre. Az idei év is számos remek játékot hozott, de a jelek szerint jövőre sem kell aggódnunk.

Írta: GeryG 20 hozzászólás

Elérkezett a 2012-es esztendő utolsó napja, így ideje egy gondolat erejéig visszatekintenünk, videojátékos szempontból milyen évet is hagyunk magunk mögött. Az óév a folytatások éve volt. Olyan játékok jelentek meg, mint a Diablo III, a Borderlands 2, az Assassin's Creed III, vagy a Max Payne 3 és a Far Cry 3, de a minden évben jelentkező sorozatok is megkapták aktuális epizódjaikat (FIFA 13, Call of Duty, Need for Speed stb.). Megérkezett az Alan Wake PC-s változata, valamint megpróbálkoztak a Spec Ops és a Hitman sorozatok feltámasztásával is. Konzolok terén is akadtak újdonságok, a Sony a PlayStation Vita, a Nintendo a WiiU rajtjára lehetett büszke idén.
És, hogy mit hoz a jövő év? Számos ígéretes játékot jelentettek be a fejlesztők, amelyek megjelenését a 2013-as esztendőre datálják. Az alábbi lista a teljesség igénye nélkül készült (a fórumban bátran lehet megosztani azokat a címeket, amelyeket ti nagyon vártok, de ebből a listából kimaradtak), igyekezett csak a legjobban várt címekre koncentrálni. Azt természetesen senki sem tudhatja előre, hogy a sok várva várt játék közül végül mennyi tudja tartani a jövő évi premiert, és ezek közül melyik váltja be a hozzá fűzött reményeket, és melyik okoz majd csalódást. Íme, a 2013-ban várt játékok listája, célplatformokkal és várt premierdátumokkal:

  • Aliens: Colonial Marines (PC, PS3, X360) - 2013. február 12.
  • Amnesia: A Machine for Pigs (PC) - 2013.
  • Army of TWO: The Devil's Cartel (PS3, X360) - 2013. március 29.
  • Beyond: Two Souls (PS3) - 2013.
  • BioShock: Infinite (PC, PS3, X360) - 2013. február 26.
  • Broken Sword: The Serpent's Curse (PC) - 2013.
  • Carmageddon: Reincarnation (PC) - 2013.
  • Castlevania: Lords of Shadow 2 (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Company of Heroes 2 (PC) - 2013. március
  • Crysis 3 (PC, PS3, X360) - 2013. február 21.
  • Dark (PC, X360) - 2013. I. negyedév
  • Deadpool: The Game (PS3, X360) - 2013.
  • Dead Island: Riptide (PC, PS3, X360) - 2013. április 26.
  • Dead Space 3 (PC, PS3, X360) - 2013. február 8.
  • DmC: Devil May Cry (PC, PS3, X360) - 2013. január 15.
  • Fortnite (PC) - 2013.
  • Gears of War: Judgment (X360) - 2013. március 19.
  • God of War: Ascension (PS3) - 2013. március 13.
  • Grand Theft Auto V (PS3, X360, PC?) - 2013. tavasz
  • Grid 2 (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Injustice: Gods Among Us (PS3, X360) - 2013. április
  • Lost Planet 3 (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Metal Gear Rising: Revengeance (PS3, X360) - 2013. február 22.
  • Metro: Last Light (PC, PS3, X360) - 2013. március
  • Rambo: The Video Game (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Remember Me (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Resident Evil 6 (PC) - 2013. március 22.
  • SimCity (PC) - 2013. március 8.
  • Sly Cooper: Thieves in Time (PS3) - 2013. február 7.
  • Sniper: Ghost Warrior 2 (PC, PS3, X360) - 2013. január 18.
  • South Park: The Stick of Thruth (PC, PS3, X360) - 2013. március 5.
  • StarCraft II: Heart of the Swarm (PC) - 2013. március 12.
  • Star Trek (PC, PS3, X360) - 2013. ősz
  • Star Wars 1313 (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Survarium (PC) - 2013.
  • The Last of Us (PS3) - 2013. május 7.
  • The Walking Dead: Survival Instinct (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Tomb Raider (PC, PS3, X360) - 2013. március 5.
  • Tom Clancy's Rainbow Six: Patriots (PC, PS3, X360) - 2013.
  • Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist (PC, PS3, X360) - 2013. tavasz
  • Total War: Rome II (PC) - 2013. október
  • Watchdogs (PC, PS3, X360) - 2013.

A fentieken túl még rengeteg játékra számíthatunk a világvége utáni első évben. Várhatóan hamarosan bejelentik a Call of Duty, Need for Speed, EA Sports, és hasonló sorozatok aktuális részeit, valamint bizonyosan lesznek olyan alkotások is, amelyeket jelenleg még a homály fed, de jövőre már a boltok polcaira is kerülhetnek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Typhoon21
Typhoon21 [23]
lordrevan! Dragon Age III-at eltolták 2014-re és a Bioware a játék fejlesztésével teljesen átállt a következő generációs konzolokra, ami így már csak ezekre fog megjelenni (PC mellett remélhetőleg... :) ) GTA 5 nagyon várós... :)
fZolee
fZolee [864]
Szamomra csak 4 nev van amit nagyon varok:
GTA V
Carmageddon Reincarnation
Watchdogs
Grid 2
lordrevan
lordrevan [14]
Dragon Age III: Inquisition kimaradt, ami elvileg 2013 őszén jelenik meg valamikor (bár persze ez koránt sem 100%-osan biztos).
kakkancs
kakkancs [13]
Engem legfőképp egy HL ep 3 csigázna fel igazán. Ha már Gaberől van szó, akkor egy kis linket is melléklek
http://images [DOT] 4channel [DOT] org/f/src/Marisa%20stole%20the%20Precious%20Thing.swf
balays82
balays82 [14276]
Engem a felsoroltak közül "csak" az alábbiak érdekelnek:

Aliens: Colonial Marines
Beyond: Two Souls
BioShock: Infinite
Castlevania: Lords of Shadow 2
Crysis 3
Dead Space 3
God of War: Ascension
Grand Theft Auto V
Grid 2
Metal Gear Rising: Revengeance
Metro: Last Light
Remember Me
The Last of Us
Tomb Raider
Tom Clancy's Rainbow Six: Patriots
Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist
Watchdogs

Ráadásul lesznek olyan hónapok (pl. rögtön a február és a március), amikor egyszerre 4-5 játék is megjelenik ezek közül. Szóval tulajdonképpen esélytelen mindet megvenni premierkor, erősen szelektálni kell majd. Ha leszűkítem a listát azokra a címekre, amelyek azonnal kellenének, akkor azért jobb a helyzet, mert az kb. így néz ki:

Beyond: Two Souls
BioShock: Infinite
Grand Theft Auto V
Grid 2
The Last of Us
Tomb Raider
Tom Clancy's Splinter Cell: Blacklist
Watchdogs
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (20 db)