Az E3-as sajtótájékoztató keretében mutatta be a Ubisoft jövő év elején érkező autós játékát, a The Crewt, amely PC mellett az új konzolokra, azaz PlayStation 4-re és Xbox One-ra is érkezik, jövő év elején. A fejlesztést elsődlegesen az Ivory Towers végzi, akik korábbi Eden Games alkalmazottakból áll (ők dolgoztak például a két Test Drive Unlimited játékon). Munkájukat a Ubisoft Reflections stúdiója is segíti, akik többek közt a Driver sorozatról ismertek. Óriási nyílt világ vár majd ránk az Egyesült Államok területén, feladatunk pedig egy Detroitból indult, illegális utcai autóversenyek versenyzőiből összeállt bűnbandával való leszámolás. Feladataink számos amerikai nagyvárost érintenek majd, New Yorktól Los Angelesig. A játék online világában összefuthatunk más játékosokkal, és ha úgy tartja kedvünk, összeverődve közösen indulhatunk el a küldetések teljesítésére. Autóinkat tetszés szerint módosítgathatjuk, akár a motorig lebontva, majd újra összerakva. Feladataink között lesz például a rend őrei elől való menekülés, vagy leszámolás egy konvojjal. A The Crew történéseire gamer számítógépünktől és konzolunktól távol is rálátásunk lehet, kapunk ugyanis mellé iOS és Android mobil alkalmazást, valamint webes felületet is, amelyről például barátaink teljesítményét figyelhetjük, vagy akár járgányunkat is tuningolhatjuk.
PC mellett az új konzolgenerációra jön a The Crew
A Test Drive Unlimited és a Driver fejlesztői új autós játékon dolgoznak.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
The Crew
Platform:
Fejlesztő: Ivory Tower
Kiadó: Ubisoft
Megjelenés: 2014. december 2.
Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Quad Q9300 2,5 GHz/AMD Athlon II X4 620 2,6 GHz, 4 GB RAM, GeForce GTX260/Radeon HD4870 512 MB memóriával, 18 GBHDD, Windows 7 SP1/Windows 8/8.1 (csak 64 bites)
Ajánlott konfiguráció: 30 fps: Intel Core i5-750 2,66 GHz/AMD Phenom II X4 940 3 GHz, 60 fps: Intel Core i7-2600K 3,4 GHz/AMD FX--8150 3,6 GHz, 8 GB RAM, 512 MB-os, DirectX 11 kompatibilis videokártya, 18 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 09:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [61]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]








