26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Következő generációs konzolra fejleszt a thechineseroom

A Dear Esther és az Amnesia: A Machine for Pigs fejlesztői PS4-re és Xbox One-ra készíthetik el következő játékukat, derült ki egy álláshirdetésből.

Írta: GeryG

A Dear Esther egy érdekes, egyedi hangulatú játék volt, amelyben egy lakatlan szigetet kellett bejárnunk, miközben kibontakozott előttünk a komor történet. A thechineseroom alkotása elég sikeres lett ahhoz, hogy az Frictional Games felkérje őket, segítsenek az Amnesia: A Machine for Pigs elkészítésében. Utóbbi játék megjelenésére augusztusig kell még várnunk. A csapat azonban a jelek szerint már a következő projektjére készül, esetleg már dolgozik is rajta, ugyanis a napokban több álláshirdetésük is megjelent a neten, amelyekben grafikusokat és audio designert keresnek egy következő generációs konzolokra szánt játékhoz.
"Szerződést kötöttünk egy vezető kiadóval, ezért bővítjük a csapatunkat egy következő generációs konzolokra készülő projekthez, amely 2015 nyarán jelenhet meg." - olvasható az egyik álláshirdetésben.
A csapat tehát PlayStation 4-re és/vagy Xbox One-ra készíti el következő játékát, amelyről egyelőre mindössze annyit tudni, hogy nyitott világban játszódik majd és nem akármilyen látványra számíthatunk, hiszen a grafikáért a CryEngine 3 felel. Az első találgatások szerint ez a játék nem más lesz, mint a Dear Esther folytatása, amely az Everybody's Gone to Rapture címet fogja viselni. Ezt a címet már tavaly nyáron bemutatta a stúdió, mint a következő játékát, akkor azonban csak PC-re jelentették be.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!